Kispulyaként én is megnéztem "de most se emlékszem rá" és anyám elmondása szerint azóta fosok a pókoktól 8) Azért olyan szinten nem mint mondjuk te, de vannak "voltak" olyan alkalmak mikor hátráltatta az életem, úgyhogy…
Kispulyaként én is megnéztem "de most se emlékszem rá" és anyám elmondása szerint azóta fosok a pókoktól
Azért olyan szinten nem mint mondjuk te, de vannak "voltak" olyan alkalmak mikor hátráltatta az életem, úgyhogy inkább a tisztes távolságot betartva kerülöm őket
Ami akkor nehéz, mikor dzsungel pecára megyek és átkell magam verekedni a dzsindzsáson, tele márványos keresztesekkel 
Én emberemlékezet óta félek tőlük. Nem tudom mi váltja ki belőlem (meg úgy általában az emberekből) ezt a félelemérzetet, annak ellenére, ahogy írtátok is, legtöbbször ártalmatlanok. Nekem elég az ahogy kinéznek.
Nekem eddig 2 v. 3 testközeli élményem volt 1-1 qva nagy keresztessel. Ha a szitukra gondolok még a talpam is ökölbe rándul.
A fotózás viszont annyira kizökkent ebből az érzésből, hogy amikor makrózok szó szerint fetrengek a földön és eszembe sem jut, hogy vajon milyen, mekkora pókra feküdtem rá vagy van a közelemben. Szóval egy újabb, pozitív hozadéka a fotózásnak.