Amúgy nem ördögtől való az a várakozásom, hogy akár egy kifejezetten dinamikus, gyakran szélviharos helyzet is kifuthat ebből február végére, ill. tavaszra. 
Persze, csak ha a makrokhelyzet is úgy akarja.
Északra, ék, keletre ott a vastag hótakaró, ami felett nehezebben melegszik fel a levegő, ill  a lábas hideg is ott tanyázhat még egy jó darabig.
Időközben viszont dél-Európa egyre intenzívebben melegszik, ahogy a tél végéhez, ill. márciusba érkezünk.
Ez az éles légtömeghatár északnyugati, nyugati, északi áramlás esetén mint említettem tél végére, tavaszra komoly viharos eseményeket is hozhat.
Azért ha beindul majd a dinamikus időjárás ( be fog előbb-utóbb, ez elkerülhetetlen ), akkor remélem, hogy kezdetben mindenképpen nedvesen fogha tenni jó esőkkel, záporokkal, hózáporokkal, nem pedig szárazon fogja fullba nyomni a kretént, hogy már márciusban azt kelljen nézni, hogyan viszi a szélvihar a port a földeken.
Erre volt elég példa az elmúlt években, sőt gyakran már tavasz előtt, januárban, ill. februárban is már. 
Egyébként azért is látok egész jó esélyt komolyabb dinamikára, mert egyrészt már régen volt, másrészt minden dinamika szegény időszakot komolyabb dinamikus esemény követ.
Ez történt pl. a 2011-es november-decemberi hidegpárna után, ill. a 2017-es januári hidegpárna, valamint a 2020. decemberi hidegpárna után is.
Túl régóta tart már a csend, hogy továbbra is tartós maradjon.
Minden egyes nappal közelebb kerülünk a komoly dinamikához. kacsint