Az elmúlt két nap egész szelesen telt felém.
Első körben péntek délutántól-éjszakáig fújt erős éazaknyugati szél, második körben szombat reggeltől - délutánig, harmadik körben pedig ma vasárnap reggeltől-délutánig fújt élénk északnyugati szél, délelőtt egy-egy erősebb lökéssel. 
Volt tehát szélhűtés, tehát a fázósabbaknak a hőérzet a béka segge alatt lehetett az elmúlt 2 napon.

Hiába volt péntek déltől - szombat délutánig végig 0 fok felett a hőmérséklet ( a csúcs az péntek éjszaka volt 3,6 fokkal, de szombat napközben is meg volt a 3 fok ),  és ma vasárnap délelőtt fél 12-től délután fél 3-ig kevéssel 0 fok felett a hőmérséklet ( a mai Tmax 1,3 fok lett ), olvadásnak nyoma sem volt az árnyékos részeken, köszönhetően a száraz levegőnek, ezáltal bőven negatív, olykor -5 fok alatti Td-nek.

Szombat éjjel lepelnyi hó hullott nálam a kisebb havazás, ill. hódarazáporokból.
Kapott a meglévő hó egy kis esztétikai frissítést.
Kiolvasztva 0,1 mm lett napi csapadékösszeg, ezzel az év első 3 napja már elérte a 0,5 mm-es szummát. 
A tegnap szombat reggel mért 6 cm-es hótakaró ma vasárnap is tartotta magát, ma reggel is ennyi került bele az időjárási naplómba és mai volt zsinórban az 5. hótakarós napom és ahogy elnézem ez a következő 10 napban megháromszorozódhat.