Meteorológiai társalgó

Úttalan utakon, avagy az északi vad letörések nyomában….ez is olyan „valahol a Börzsönyben” jellegű képmese lesz. Végre téli időjárásban, január legelején. Nem mellesleg pazarul tiszta időben. És míg odalent derekasan küzdött a hótakaró a nyugatias széllel, és a szinte februári erejű napsugárzással, addig kb. 400 méter szint magasságtól már stabil fagy volt. Tegyük hozzá: késő délután.

Mielőtt a kiválasztott hegygerinc északi oldalának fordulna az ember, azelőtt aszálytól (is) szenvedő, meredek, délkeleti fekvésű cseresben kell felfele „traverzálnia”. Láthatóan itt a hótakaró egyben van még, de elég „rongyos”. Erről a világosbarna kérgű cserfák diffúz módon visszaverődő„hősugárzása” is gondoskodik.

A késő éjjeli, hajnali jégdara záporok egy ravasz ravazdi nyomában és a környező hófelszínen. Én is szó szerint a nyomában haladok, mert a legkisebb esésű rétegvonalakon közlekednek felfelé. Energiatakarékosan. Egyszerűen kiválóan ismerik a terepet és érzékük is van hozzá. Érdemes követni őket.

Kissé feljebb az 5-6 cm-es hó, bár még vizesen tapad, de már kezdi visszanyerni a porhavas jellegét is. Amolyan átmeneti zóna. A jégdara zápor nyomai itt is jól láthatóak.

Fürge róka lábak. Nem hülye a kolléga. Sőt! Ha már vesződünk az erdészeti feltáró és szállító utakkal és simára toló-, vagy vonólapozzuk őket ősszel, akkor természetesen ki kell használni a sima terepet, ha jó az irány. A koma jókora kanróka lehetett. Jól látszik, hogyan „zsinóroz”. A hátsó lábait pontosan az első lábak már kitaposott nyomába rakja. Fele annyi munka a hóban és fele annyi nyomot hagy. Ez mondjuk télen kevésbé számít, de a többi évszakban igen.

Ehhez nincs mit tenni, csak annyit: a Nagy Kékség. Csak ez fenn van a magasságban, és nem lenn mélységben, mint Mayolé és Molinarié. Északkeletnek kiváló volt a láthatóság. Nyugaton már látszódott a katyvaszosodás.

Középkorú, vagy idősebb, vagy állományban túltartott csereseinket egyre tömegesebben sújtó ún. tőkorhadás (a belső fatestet "felzabáló" gombabetegség). Ebben az a veszélyes, hogy az avatatlan szem az egyébként jó kiállású fákra nézve nem látja a betegség jeleit, mindaddig míg a belső támasztását vesztett és a hatalmas húzóerőnek kitett fatörzs, egyszer csak fogja magát és kifordulva rá nem dől.  Mondjuk azt a pár tonnát meg lehet érezni. Az oka ennek – nem csak az erdővédelmi szakismeret hiánya -  hanem, mert a gombafaj rendkívül alattomosan, rejtve dolgozik és pl. a kéreglemezeknek kívülről nézve semmi baja. Nem véletlen, hogy az ilyen állományokat gyéríteni, vágni kell, főleg, ha turistautak stb. mentén állnak. (Egy fahossz bőven 20 méter felett van.) A dőléshez ugyanis nem kell szélvihar, se özönvíz, se vizes hó, se se.

Beszállás az északnyugati oldalon a gerinc felső harmadába. Kellemes termőhely és kissé durva terep. Kb. nulla a talaj, szinte nyers kőfelszín az egész. A fák ennek ellenére köszönik, meg vannak. Szép termetesen. Ez az ő egyik csodájuk. Ún. periglaciális lejtőtörmelék takarót látunk, az egykori jégkorszakok börzsönyi egyik földtani, felszínalaktani emléke. (Nem, ez nem kőtenger…ugye ferde felszínű tengert nehéz elképzelni...)

 
Ez itt már észak vad világa. Micsoda különbség a délkeleti csereshez képest. Szinte vonalszerűen át is vált a kocsánytalan tölgyből, bükkösbe. A kőfelszín ugyanaz, csak itt jobban megmaradt a hó, 7-8 cm vastag. Kellemesen semmit nem látni, hova is lép az ember.

Nem irigylem a kollégát, hogy itt kell pl. lékeket kijelölgetni. Vagyis mégis, mert fantasztikus hely. Jól eldugott vadregény. A tölgyfán a körzeti erdőtervben szereplő erdőrészlet határ és a név látható.  Na meg egy rakás álló és holtfa. Itt mire végig vergődik az ember a legközelebbi erdészeti közelítő útig, az eltart egy darabig. És annyit tegyünk még hozzá, hogy ezen a területen (is) 40 évig(!) egy bizonyos ifj. Homoki-Nagy István (igen annak az országosan ismert természetfilmes id. Homoki-Nagynak a fia) volt a kerületvezető erdész.

A meredek hegyoldal tetején a gerinc kellemesen kilaposodik végre. És még út is akad később. A nap meg megyen már lefelé…

Valamelyik éppen aktuális BL sztár elhagyta a klasszikusan téli erdőn az aranylabdáját. Ott gurul…

Anyám….! Az a szép ebben, hogy az ember sose tudja, hogy a következő 5 percben milyen mikró, vagy makró természeti csodába szalad bele  A 3 hektáros rét a hegygerinc tetején fekszik. Számos botanikai érték otthona. Valójában már nem államerdő, magánterület, de az erdőgazdálkodói feladatot mi látjuk el, így nem járok tilosban. (A magánerdőbe engedély nélkül jogi értelemben birtokháborítás belépni, ha nincs áthaladó turista út vagy tulajdonosi engedély rá, vagy szakszemélyzeti felhatalmazás. Azért magán. Mint a kertünk pl. Már ha van.) Korábban a rét aktív vadgazdálkodási terület volt, sózóval, etetővel, szóróval, nyáron itatóval, mesterséges dagonyával, és magaslessel. Most körülnézve úgy láttam, már nem jönnek fel ide a vadásztársaság hivatásos vadászai se. Idén felhagytak vele, bár még nyár végén lekaszálták. Se télre kirakott szenázs bálák, se kukorica a régi automata önetetőben, se semmi. Egy kopottra nyalt sótömb maradéka árválkodik csak. És a vadnyomok keresztül-kasul.

Hát ez közelebbről se csúnya, ha a telefon küszködik is rendesen…

És lehet ezt kérem még fokozni. Nyugaton megy le a nap, s mikor hátrafordulok, keleten éppen kel fel a telehold…(már rég feljött a horizont fölé, csak viszonylag magasan vagyok és most bújik ki a gerincvonulat keleti vége mögül). Hát nem tudtam hirtelen merre forogjak…

Aztán az ember felül a lesre és csak nézelődik csendben. Meg eszeget. Közben beesteledik. És akkor rájön, hogy a hosztoló mérőléc ott van a zsákban. Akkor mérjünk is. Éppen 10 cm a hóvastagság. Itt nem volt olvadás. A rét naplemente után mindig, nyáron is, hamar kisugározza a hőt, így télen kifejezetten fagyos hely.  Remekül csillognak a hókristályok a fejlámpafényben. Na, ideje leballagni a hegyről, sajnos…bár inkább maradnék még a holdfény alatt…így és itt ér véget a mai (tegnapi) képmese. Valahol a Börzsönyben…

(Közben rakom a hasított bükköt a kandallókályhába…odakinn gyenge havazgatás, hószállingózás újabb finom fehér leplet borít a kerti hótakaróra. A radar alapján elvacakol majd ezzel reggelig. Reméljük lesz egy kis délnyugati jellegű torlasztásunk is. Bár most nem nekünk áll a zászló, de nem is baj. Kell a hómentes keletre is a hótakaró itt az Északi-hegyvidéken is. Na meg az Alföldön pláne. Itt így is, már szinte sok a jóból…Persze jöhet még akármennyi tél, csak tél legyen.Van mit pótolnia, bőven.)