A telefonomra ébredek. Semmi extra minden reggel a telefonomra ébredek. Kinyomnám, de elhallgat, sebaj biztosan kinyomtam. Feltápászkodom csöndben, hogy feleségemet és kisfiamat ne ébresszem fel, majd elindulok. Közben biztos pontként a következõ tíz perc programját idézem fel: Felöltözni, tüzet rakni (kandalóban). A fürdõszobába tartva rápillantok a telefonomra. 22:16
Ekkor esett szakadás az idõsík kontinuumán. A telefonom reggel 5:55-kor ébreszt, így barátok között is maximum 6:00 lehet. Megnézem mégegyszer. A telefonom biztos a dolgában: 22:16. Próbálok megoldást találni a kvantumfizika legfrissebb problémájára. A telefonom ezt megunva kialszik és ekkor konstatálom, hogy feleségem a számítógép elõtt ül. Újra megnézem a telefonom, ez az egy, amibe kapaszkodhatok. Látom, hogy van egy nem fogadott hívásom. Ennek megörülök, valószínûleg egy kvantumfizikus hívott, hogy megmagyarázza a rejtélyt. Szóval, 1 nem fogadott hívás: Alex.
Még néhány másodperc és leesik: Kisfiam esti altatása közben magamat is sikerült elaltatni és Alex lát valamit. És a kettõ között semmi összefüggés! Megyek ki az udvarra jelenést keresni, miközben agyam letölti az aktuális égképet, valamint az idõjárást. Alex ezek alapján két dolgot láthat: 1. az üstököst, 2. halot. Kiérve magasszintû gomolyokon Hold-koronát figyelek meg. Egészen látványos. Az alacsony hõmérséklet figyelmeztet arra, hogy nem öltöztem fel és egy szál alsónadrágban állok az udvaron. Visszaindulok az ágyba, viszem magammal a feleségemet is. Félálomban arra gondolok, hogy hiába reménykedem abban, hogy reggelre helyreáll a rend. Holnap szombat, munkanap, azután pedig óraátállítás. Ember legyen, aki kivasalja az idõsíkot.