Úgy értem, hogy amikor megpillantottam, úgy 4-5 fokra volt a naptól, majd távolodott, s kb 13-14 foknál volt, amikor elvékonyodott annyira a távolság miatt, hogy nem látszottak a színei.
Csak a repcsi mögötti kis részen volt színes, ahogy a képen is látszik, vagyis a színes sávok mentek a repcsivel együtt. A színei meg végig olyanok, mint a koszorúban. Arra is gondoltam, hogy azon a részen még lehet, hogy nincs kifagyva a kondenz, de aztán elvetettem, ahhoz túl hosszan látszott a repcsi mögött. Szóval nem tudom, mi lehet.