Csodálatos hely, meg maga a völgy lejjebb is, meg a szénsavas forrás vize, meg attól feljebb a Kékes irányába a bükkösök is. Mondhatni érzelmi viszony fűz oda, mert életem első nagyobb túrája is onnan indult egy cserkész "járőrverseny" keretében, amikor csak ketten indultunk neki a többnapos túrának (Tar község volt a végállomás), mert a mi csoportunkból a harmadik társunkat végül nem engedték el a szülei, így 14 évesen bevállaltuk (vagy inkább a szüleink...). A második nap meg 0 fok körül lett, szemerkélő egész napos eső, végig felhőben, az nagyon kikészített minket (gyertyával melegítettük a szétázott lábunkat a Csór hegyi kilátóban, ahová azt hittem soha nem érünk fel Parádsasvárról - a mostani luxuskastély akkor egy üres szellemkastély volt....amikor benéztünk a lépcsőház ajtaján, hirtelen léptek, és egy fekete ruhás ember kezdett követni minket, majd megszólalt, hogy ő csak őrzi, ne ijedjünk meg, de menjünk is innen, mert nincs itt semmi különös....kicsit se szartunk be...).
Aznap majdnem feladtuk a kegyetlen, fent már szelesre is forduló idő miatt, de végül beértünk a Mátraszentimrei iskolába (igaz, egyébként sem lett volna nagyon más választásunk). A harmadik nap már lazább volt lefelé, viszont elképesztő dagonyák voltak (bárcsak most is az lenne tavasszal), és döbbenet sárosan szálltunk fel a vonatra nevet