Szerintem tök egyszerű az északi helyzet tegnapelőtt. Esoflex a modelleken lévő értékekből kiindulva 3-as riasztást adott reggel. OMSZ úgy szintén. Sok modell számolt darálással. Viszont a délelőtti és déli futásokon már látszott, hogy északon mégsem olyan jók a paraméterek, ez a modelleken dél körül már szépen látszott, de mivel azért benne volt, hogy mégis kialakulhat valami (esetleg a friss futások mentek mellé, később kiderült, nem), maradt a riasztás. És itt megjegyezném, hogy a riasztás nem egyenlő azzal, hogy lesz is valami, főleg nem egy adott rácspontra. És ami a legfontosabb, ha benne van a pakliban, inkább legyen riasztás akkor is, ha végül mégsem lesz érdemleges esemény. Akik meg állandóan abba szaladnak bele, hogy bezengik a darálást a környezetükben, majd beégnek, hogy mégsem jött, azoknak erősen ajánlom a feltételes mód használatát.  laza