Én ezt a korai palántázás dolgot sohasem értettem.
Mi mindig május elején, de inkább közepén ültetjük be pl. a paprika, és karózzuk be a földbe a paradicsom palántákat.
Idén korábban sikerült kicsit, múlt hét vasárnap, május 7-én anyák napján került rá sor.

beillesztett kép



beillesztett kép




Semmi értelme már áprilisban palántázni, mert csak sínylődnek szegények, sőt még időnként május közepéig is.
Nem kapják meg azt a megfelelő hőösszeget, ami segítené az intenzív fejlődésüket.
Láttam jó néhány esetet, meg mondták is, hogy már április közepén palántáztak, aztán ugyanúgy állt június végén a dolog, mint nálunk, akik május közepén palántáztunk. kacsint
Hiába, meg kell várni általában a fagyosszentek környéki időszakot.