A füvet már cseszhetjük. szomoru 
Tavaly szeptemberben még gyönyörű szép, méregzöld volt. Október folyamán kicsit már csúnyult, majd október végén a hidegpárna alatt begombásodott, aztán nem lett időben lekezelve és tönkrement kb. az 1/3-a. Nagyon csúnya lett. Volt benne egy kis hanyagság is, ill. nagyon sokat dolgozott mindenki, aztán hétköznap már a sötétben hazaérkezés miatt nem lett időben észrevéve a dolog, és kezdetben nem is tudtuk, hogy ekkora a baj, azt hittük csak a szokásos ősz közepi színvesztés játszik. Hát kiderült, hogy nem. 

Pedig 2021. nyár közepén egész nap 6-an dolgoztunk rajta reggeltől-estig. Felsőpakonyból érkezett a gyepszőnyeg felgurigázva, és otthon szakszerűen ráterítettük a vakondhálóra. 
Tegnap ki lett szellőztetve a gyepszellőztetővel, aztán pár hét múlva, úgy április közepén utána lesz vetve mediterrán jellegű fűmaggal.