Elég durva már ami a szárazságot illeti, ami itt zajlik és még mindig csak ugyanazt tudom írni, mint 2 hónappal ezelőtt, hogy csapadék tekintetében belátható időn belül semmi változás nem látszik. zavarban Ahogyan az megszokott már, tegnap este volt egy kis jelentéktelen aszfalt nedvesítő zápor, hasonlóan a hétvégéhez. Bezzeg akár a hétvégén, most is megkaptuk az egész nap tomboló északnyugati szelet. Ami a Fertő tavat illeti sajnos maradt a borzasztóan alacsony vízállás, tulajdonképp szinte semmi utánpótlást nem kapott egész télen. Hó szinte egyáltalán nem volt, amikor pedig jó esély volt komoly esőre, abból se lett itt semmi itt Sopron térségében. Jelenleg repedeznek a földek, erdei utak poroznak, friss hajtásokat is már por fedi be. Kíváncsi vagyok mikor kapunk érdemi csapadékot, mert ez így jelen pillanatban elég érdekes lesz, sőt inkább azt mondom, hogy durva így nekivágni a nyári félévnek.