Kedves mikológus drága egy komám, egy picit árnyalnám a sarkos megfogalmazást, hogy finoman desztillál....akarom mondani disztingváljunk. nevet
A munka az munka, általában -tól, -ig tart, adott UTM-en belül viszonylag konkrét földrajzi pozícióval megadható munkahelyen. Időnként, kevésbé szerencséseknek, kifejezett hétfő hatással spékelve. Ez rögvalóság sajnos, nem minősítés. Főleg kicsiny hazánkban.
S minden fellengzősség és könnybe lábadó szemű pátoszosság nélkül, az erdő - az  erdészettudomány egyes (de nem minden!) jeles képviselőitől, a tő melletti kerületvezető erdészek széles spektrumáig (és még néhány rokon, ebben a természetesebb közegben tevékenykedő, vagy éppen nem rokon, de hasonló cipőben járó szakma esetében - lásd "szárnyakat adunk vágyainak")  0-24-es szolgálat, ami egyben hivatást jelent. A szót (szavakat?) ma kevesen értik. Erősen avit a globális egyéni jólét (?) fókuszpontja körül forgó euroatlanti világban.
De ez egy több évszázados, mélyen gyökerező szakmai örökség, ami elődökről utódokra hagyományozódik. Bocsássuk meg hát neki az evolúciós elmaradottságát. Mert vannak még, akik nem illenek a trendvonalra az általános grafikonon, ami nem erény, vagy dicsőség, hanem állapot és kötelesség. (Ez utóbbi is a pusztuló diverzitás áldozata.) Azt le se írom, hogy esküt tesz...mert azon tényleg borulna a funkcionális analfabétizmus egyre szélesebb karimájú bilije...
S reményeink szerint, és a megélhetési 1%-os kampányokban felpörgő, mindig kéznél lévő ellenségképet keresők ellenére, a valósan látható állapotok és a területi kiterjedés alapján (szerény 2 millió hektár), nem is kevesen gondolják, érzik, élik meg még így az erdei (bár egyre több irodával terhelt)  mindennapokban, a fentieket.
Különben még mindig a 11%-nyi rontott erdőn róhatnák a turistautakat korunk kirándulói, a jelenlegi 22-23 %, számos kies hegytájunkon, dombvidékünkön égbe törő természetes, vagy természetközeli erdőterületek helyett. (Persze volna még hova fejlődni ezek arányának növelésben. Sőt!)
A fenti avit fogalmak hiányában viszont - bárki bármit állít -  csak múltba révedően pisloghatnánk a teljesen véletlenül határon túl szakadt 89 % még tövön álló maradékaira. A kosarad meg elég szegényes fajgazdaságú lenne hazafelé ballagva a mikorrhizás vadászmezőkről....
Mert fújtak itt ám olyan veszett történelmi szelek....dőlt az erdő, dőlt az erdész, és dőlt egy országot kiszolgáló, második legfontosabb helyen álló, nehezen, vérrel, verejtékkel kiépített nemzetgazdasági ágazat - az  erdészeti kutatási intézetektől a legutolsó facsúszdáig Mindent újra kellett kezdeni....egészen a semmiből...
Aztán meg az már személyes meggyőződésem, hogy hátha egyszer összefutok még én is a Csallóköz sík árterén és a Róna-havason egykor szolgált apai és anyai dédnagyapáimmal. És majd illene kalapot emelnem. Olyan tölgycsillagosat. Hátha fogadják majd az ősi köszöntést: Jó szerencsét!
Így hát ebben a hivatásban (na nem minden munkakörben tegyük hozzá és nem mindenkinek), de időnként, vagy gyakran, összefolynak a nappalok, éjszakák, hétköznapok, ünnepnapok és hétvégék. Utóbbiakat az erdő sem ismeri.
E téren érdemes egyszer egy virtigli hivatásos vadásszal értekezni (ez vadgazda szakembert jelöl, nem bérkilövőt). Aki mondjuk egyben jogosult erdészeti szakszemélyzeti hivatást is gyakorol a kezelési területén, hogy egy erős bőgési szezon (főleg, ha egyszerre gím- és dámvadas területeken szolgál, ahol kissé hosszabb a dolog, mivel két hónapon keresztül követik egymást a küzdelmesen szerelmes időszakok), majd novembertől kb. februárig, márciusig alkonyi-hajnali cserkelésbe kísérgetések végtelen sora után, milyen is a biofiziológiája. És az alsó hangon megállapítható konstans "jet lag"-ot az egész éjszakás ASP (afrikai sertéspestis) kármentesítő show műsorok lesen üldögélésével fejeli meg parancsszóra, hogy a hazai sertéságazat ne omoljon már össze, ha nem muszáj. A társas "diagnosztikai vadászatok", hívjuk nyugodtan leánykori nevükön hajtásoknak, már csak a koktélmeggy.
Aztán nappal meg valakinek csak számba kell venni a  rakodókon a kamionokra pakolt, sarangolt lakossági "örömárazott", vagy szociális, de nagyon szükséges tűzifát. Az ipari választékokat nem is említem. És közben meg nevelni, művelni, ápolni is kellene azokat a fránya, maguktól minden fajta huncutságot kitaláló fiatalosokat. Hogy két generációval később szálerdők legyenek. Az egyéb műszaki kihívások nyújtotta élményekről mint utak, átereszek, hidak, rézsűk, pandalok, pászták már nem is beszélek.
Sajnos az tény, hogy e  hivatáson belül is egyre erősödik az "irodaerdész" fogalma, aki többet ül boroskólával a Netflix sorozatok előtt már délután 4-től, ha van esőnap, ha nincs, ahelyett, hogy a soha véget nem érő tanulást gyakorolná a felelősen, eskü terhe alatt rábízott 1000-1500 hektáron.
Hát így ez.
És kissé gonoszkodva jegyzem meg, a saját kisebbik, nem országos kitekintésű (van olyan is) hivatali fészkemen belül, ainkább nevezzük a realitásnak, hogy a Királyrét nevű külön bolygó, nem mindenhol általános ám, abból nem nagyon érdemes kiindulni.
Na erről ennyit, mert egész Lord Akelás lettem már, ami megtisztelő lenne, főleg, hogy sajnos már nem teheti ezt meg helyettem.
De hogy Bölkével együtt egyszer kínpadra vontok, az biztos. vidám