Szép napot! VG2000: Valóban nem tudok neked írni azóta sem.  Rendszeresen felém jelez tiltást és 2-3 üzenetváltás után beadja akkor is, ha fel lett oldva.
Más: borongós szürke idő van, sajnos a légáramlás alig éri el a mérsékelt fokozatot, így délután 4-5 óra körül tömény kipufogógáz terjeng a levegőben, erősen szennyezetté kezd válni az alsó légréteg. Városi sétát nem érdemes ilyenkor tenni. Zúzmara felénk jelentéktelen mennyiségben volt, sűrű köd sincs, inkább csak a stratus tartja magát makacsul, bár tegnap volt egy pár perc napfény is, ahogy elvékonyodott.  Igazi ronda, majdnem novemberi jelleg uralkodik.
Egy hosszan elnyúló, több ezer kilométeres magas nyomású zóna alakítja időjárásunkat, ebben egy-egy külön nyomási centrum is kialakult, a felettünk levő éppen keleties irányba távozik, hátoldalán a magasban jelentős enyhülés kezdődött, mely a talaj közeli térben a hétvégén fokozatosan északkeleten is egyre nagyobb területre olvadást hoz. Vagyis a várható hőmérsékletek az Alföld déli részein a kora tavaszt idézhetik, helyenként 10-12 fokot is elérheti, ami bőven átlag feletti december második hetébe lépve.
Ennek egyik oka a tőlünk északra örvénylő teknő, a hidegfront előoldalán élénkülő, erősödő déli széllel sokfelé beindul az átkeverés a hétvégén, legkésőbb északkeleten, a kontinentális behatások ott télen mindig erősebbek, jobban dominálnak, a mediterrán déli részekkel szemben.
Eső, zápor a frontok hatására előfordulhat majd, az éjszakai fagyok több helyen megszűnnek a jövő hétre, nappal pedig jellemzően 5-10 fok közötti maximumok lehetnek, északkeleten, északon hidegebb nem kizárt természetesen. A jövő hét elején kedd körül esedékes erősebb hidegfront, viharos széllel, de nem nagy lehűléssel, záporokkal, helyenként hózáporokkal.  A jövő hét második felére az 5 naposban szereplő fagypont körüli hőmérsékletekről még nem sikerült tudomást szereznem, azért többnyire, durván 2-9 fok között, helyenként még 10 fok közelében is lehet a maximum, a jelenlegi forgatókönyvek nem nagyon támogatnak érdemi télies fordulatot újra, ami nappal fagypont körüli értékeket hozna. Lényegesen enyhébb, átlag feletti hőmérsékletek lehetnek, hidegfrontokkal érintett napokon az alacsony értékekkel, olyankor visszavetheti az enyheséget a légkör, de egyébként közelebb állhat az időjárás egyes napokon a kora tavaszhoz, mintsem a kora télhez. Noha jövő hét közepe után még havas esélyek is felcsendülnek, lásd GFS mediciklon hátoldal. Viszont még így sem látszik tartós hideg, téli idő, gyorsan válthatják egymást a hideg és melegfrontok,  az enyhébb napokon bőven átlag feletti maxokkal. Az ország nagyobb részén az első hótakarós napra még várni kell.havazas