Én már 39 éves voltam akkor, és szintén a Balatonra mentem le napfogyatkozás-nézőbe. Egyrészt azért, mert az pont a teljes napfogyatkozás nyény-kdk irányú sávjának a közepére esett. Akik ettől a sávtól északkeletre (pl. Győr környékéről) próbáltak megfigyelni, tulajdonképp totál lemaradtak a csodáról, a teljes fogyatkozásról. Még egy 90%-os fogyatkozás is élmény szempontjából gyakorlatilag nulla a teljeshez képest. Igazi "kiszállás Kelenföldön".
Másrészt már jóelőre kinéztem a megfigyelőpontomat a tihanyi Óvár földsáncának a tetején. Azért pont ott, mert gyakorlatilag 360 fokos panorámát nyújt ez a hely az égboltra nézve. Hidegfront utáni mérsékelten meleg, felhőátvonulásos nap volt aug. 10-e.
Link     Link
Reggel még elég sok felhő között bujkált a nap,  de dél felé közeledve, mikor a lényegi esemény kezdődött, eltakarodott a felhőzet. Semmi sem zavarta tehát a ritka látványosságot.
Igazából úgy képzeltem (én naiv), hogy az Óváron rajtam kívül alig néhány ember lézeng majd. Kiderült, hogy a sánc tetején "teltház" van: csomó német és csomó magyar bámulta együtt az eget a rendszeresített szemüvegeken át. Sokan kisebb teleszkópokat is hoztak magukkal.
A fogyatkozás folyamata eleinte csigalassúsággal haladt. Olyan volt, mint az óramutató: látszólag állt. A végén, mikor már majdnem teljes volt a fogyatkozás, ezzel éles ellentétben "fénysebességgel" száguldott. Kezdetben csak annyit lehetett észrevenni, hogy a közeli erdőben (a barátlakásoknál) az avarra hulló fényfoltok félhold alakot vettek fel: megannyi kis "holdacska" világított a földön. Később, mikor már nagyon előrehaladt a napkorong takarása, sem látszott egyéb a sáncról, mint hogy sápadttá, "télivé" változott az augusztusi napsütés. Mikor már csak egy cérnavékony "kifli" maradt a napból, akkor kezdődött a rendkívüliség. Nyény-on hirtelen sötétkékre váltott az ég színe, mintha valami rettentő, fenyegető viharfelhő gyülekezne ott. A "felhő" természetellenes sebességgel rohant végig a tájon, pillanatok alatt besötétedett. Tényleg volt valami világvége-szerű, baljós jellege a hirtelen támadt "estének". A közelemben hangosan bőgni kezdett egy kiskölyök. Érdekes módon nem lett éjszakai sötétség: pontosabban az égbolt teteje volt majdnem teljesen fekete, a közepén ott volt a még feketébb hold, melyet köröskörül fénykoszorú övezett. (Ekkor mindenki levette a szemüvegét)
A látóhatár viszont körben mindvégig fényesebb volt. Az égen, nagyon magasan egy csillag is megjelent. A besötétedéssel párhuzamosan mérsékelt széllökések  támadtak, de a lehűlés szülte erős szélről, amit jellemzőnek mondanak, Tihanyban nem volt szó. Maga a lehűlés se volt valami jelentős.
Érdekes volt az is, hogy mikor visszatért a délutáni fény, órákig csak hunyorogtam, alig bírtam nyitva tartani a szemem, úgy bántotta a világosság.