Vagy úgy nevet A GFS ENS hosszútávú kitartó átlag alatti kígyózása tehát könnyen félrevezető is lehet - végső soron egy ideig folytatódhat a mostani ´hullámvasutas´ hideg/meleg verkli. Ennek okát az igen fejlett grönlandi hidegbázisban látom, amely egyrészt futószalagon generálja az újabb és újabb ciklonokat, másrészt a maritim hideg légtömeg ismételt déli, délkeleti irányú expanziójának vagyunk tanúi. Ez akkor változhat meg számottevően, ha:
1) jelentősebben csökken a hőkontraszt az észak-atlanti térség és az európai kontinens között (ez még hosszú ideig eltarthat) vagy
2) megváltozik az időjárási alaphelyzet - a hidegleszakadások a kontinens belseje helyett inkább a nyugati partvidéket veszik célba, így a hosszú hullámú teknők előoldalán tartósabb melegadvekciót kaphat(na) Közép-Európa. 
Eddig a Rossby-hullámok gyors áthelyeződése folyt, ha jelentősen lelassulnának, nálunk ez egyrészt a hidegebb és melegebb időszakok váltakozásának lelassulását vonná maga után, másrészt a lassabban áthelyeződő, alkalmasint felettünk veszteglő frontok idővel végre meghozhatnák a várva várt kiterjedt országos csapadékot. 
Érdekes lesz figyelni a továbbiakban, mit hoz ezen a téren majd március vége, illetve április. kacsint