Gondolj arra, hogy a sok itteni hóért sok zivatar jár majd cserébe májustól. nevet 
Én díjaznám. Idén elkezdem a time lapse - okat gyártani. Persze, ha lesz értelme, és az időjárás is úgy akarja. kacsint

Mondjuk utóbbi pár évben kicsit beszari lettem, elkezdtem tartani, félni a viharoktól, villámlás, szél, jég egyaránt. 
Korábban ez egyáltalán nem volt jellemző. Most se durván, de azért már kisebb mértékben bennem van a félsz. 
Kétszer is meggondolom, hogy közel csapkodó villámoknál kinézzek-e az ablakon, pláne hogy ki merjek - e menni a teraszra.
És a széleseményektől is egyre inkább tartani kezdtem. 

Persze a kíváncsiság még most is toronymagasan erősebb. kacsint laza

Így látszik, ahogy idősödik kissé az ember, úgy egyre inkább jellemző lesz a fenti dolog.