Fázni a jövő héten sem fogunk, az egyre biztosabb, viszont az újabb keményvonalas hőhullám ellen szól az, hogy nyugat felől 2-3 naponként 1-1 HF kíséretében belöttyenhet majd a hűvösebb óceáni levegő. Ezzel együtt könnyen elképzelhető, hogy mindebből csak a Dunántúl profitál majd, keleten legkésőbb jövő keddtől újra gyakori vendég lehet a 30-35 fokos T max, illetve a melegadvekció csúcsán akár egy-két fokkal ennél is magasabb hőmérsékletek. Ez utóbbit végigpörgetve - a hosszútávú prognózis minden gyengéje és korlátja ellenére - jelen állás szerint, könnyen elképzelhető, hogy a lassan késő nyárba átváltó meleg évszak - kisebb megszakításokkal, akár szeptember elejéig is a vendégünk maradhat, akárcsak tavaly. Link
Pozsonyban tegnap egyébként egész nap tartotta magát a Hochnebelre emlékeztető felhőzet, a reggel szinte a ´semmiből´ előtörő, az egész égboltot órákig beterítő rétegfelhőzet a nyári idényben - most - első ízben emlékeztetett rá, hogy ha nem is 1-2 héten belül, de viszonylag belátható időn belül újra itt az ősz nevet