Érdekes, hogy egyik konvektív szezon után a másokban micsoda 180 fokos fordulatok tudnak lenni egy adott ponton.
Jelen esetben a térségemre gondolok.

Tavaly felém jó konvektív szezon volt sok betalálással, sok konvektív eseménnyel, nem egy ütős eseménnyel, kezdve a diónyi jégtől a brutál zivatar tev. - el járó gócig, multciellás rendszer, SC-k, downburst, ény-i squall - line, váratlan kora tavaszi esti zivatarozás.

Apró szépséghiba volt, hogy a tavalyi szezonban kb. 90 %-ban az emelt konvekció tudott ténykedni, nem is meglepő, hogy szinte minden esemény este és reggel között érkezett, rossz fényviszonyokban jó esetben, de leginkább már sötétben.
Ezért kevés értékelhető képem van a tavalyi szezonból.

Ehhez képest idén a konvektív szezon első felében szinte kizárólag a nappali talaj alapú konvekció szerepelt, és csak kis részben tudott eddig uralomra jutni az emelt konvekció. Nem is volt még idén korrekt éjjeli zivataros helyzet. Azért picit hiányolom is már. nevet
Idén szinte minden zivataros helyzet dél - és este között ténykedett eddig.

Nem meglepő módon, noha csak közepes ez a szezon eddig felém ha mindent összevetek, viszont a tavalyinál sokkal több jó, látványos kép készült ebből a szezonból eddig.

És még hátra van a teljes második fele. nevet

Jöjjön több konvektív esemény, és ütősebb esemény, és megadom a négyest a szezonra.