Nem azt mondtam, hogy nincs baj, én kicsit a katasztrófa- és világvége-hangulatot szerettem volna kicsit mérsékelni. Vagy ilyet mondtam volna, hogy minden rendben? Visszaolvasom, mit is írtam.
(picit később)
Nem, tényleg nem írtam ilyet, hogy minden rendben lenne.
Ráadásul hogy lenne nedvesség a csontszáraz talajban? Ilyet is mondtam? A mindenit, újraolvasom.
(kicsit később)
Újraolvastam, ilyet se mondtam.

Nem jó érvelési módszer ám kitalálni dolgokat, amiket nem mondok. Azok ellen pazarul, népszerűen lehet védekezni.
Értem én, hogy kevés a csapadék, megviseli az ültetett növényeket, jelentős károkat okoz majd a mezőgazdaságban, ezek is tények, persze, ahogy az is, hogy a drámaian száraznak bemutatott talajban bőven lehet még annyi nedvesség, amitől a fügefák és a fű is kirúgja magát 10-20 mm csapadék után. Vagy nem, nem ez a szakterületem, igaz.