Azt el kell fogadni, hogy a júniusi időjárásnak egy jellegzetes, nem éppen szerencsés lehetősége a  fejlett magas nyomású  gerinc Európa középső sávjában. Ebben az esetben a medárdi esőzés elmarad, térségünk tartósan a délnyugat-európai forróság, és az északkelet-európai hideg határán egyensúlyoz. Rendszerint a meleg oldalon vagyunk, de 1-2-szer kaphatunk számottevő gerinc-előoldali hideglöttyöt  viszonylag kevés, záporszerű csapadékkal. Illetőleg, a gerinctől nyugatra elhelyezkedő teknő is befigyelhet az Atlanti-óceánról, de ez korántsem szükségszerű. 1976 kora nyarán, ami szinoptikailag erősen rokon a mostanival, ez utóbbi egyáltalán nem történt meg, és csupán július végén oldódott meg a "gerinces" alapszituáció (Hogy aztán aug. közepén visszaálljon)
Szóval, egyelőre nem fűzök vérmes reményeket a nyugati teknőhöz. Mindenesetre elvi lehetőségként fennáll ez is, mint ahogy retro elmozdulás, a keleti teknő érvényre jutása. Sőt, a gerinc északi végének teljes lefűződése, a nyugati és keleti teknők fúziója az észak-európaivá váló AC-tól délre.
Meglátjuk, hogy oldódik majd meg a szárazsággal fenyegető helyzet. Most már kifejezetten érdekel.