Ebben van valami  -a legtöbb embernél a kor elõrehaladtával a pragmatizmus kerekedik felül (nehéz közlekedés, magas fûtési költség)
Viszont aki középkorú éveire kiszeret a télbõl, az nem is volt igazi fanatikus.
Én még most is a legmegátalkodottabb fajta téldrukker vagyok. A nyár és az õsz nálam jobbára csak elõkészület az év csúcsára, a TÉLRE. A "meleg" makroszinoptikai képekre köpök, a hidegekért lelkesedek, s ez minden évszakban így van. A hõmérõ higanyszála minél alacsonyabban áll, annál jobb. Imádom a télisportokat: a korcsolyázást, szánkózást, sízést.
Mindezt több, kisgyerek koromban gyökerezõ dolognak köszönhetem. Eszmélésem évei a '60-as évek második felére estek, mikor zsinórban jöttek nagyhavas telek: rengeteget szánkóztunk a gyõri töltéseken. Hozzá jöttek ehhez katona-jogász apámnak a meséi a Don-kanyarról. Õ kis híján otthagyta a fogát a -30 fokos fehér pokolban, mégis élete végéig ilyen orosz telek után ácsingózott.
Végül igen nagy hatással voltak rám Andersen hangulatos téli meséi (Hókirálynõ és társai), valamint ez a Donászy Magda mese, amit ide is linkelek. Akit érdekel, olvassa el:

Link