A minap én is azon gondolkodtam a vitátok kapcsán, hogy vajon mi lehet a makrocirkulációs oka a kétségtelenül meglevõ "kinyitják a csapokat-elzárják a csapokat" kettõsségnek. Én is a zóna-meridia táján kötöttem ki, de kissé máshogy látom a helyzetet, mint Te.
Véleményem szerint 2 idealizálható szélsõ állapot van. Az egyik a zonalitás, mikor felgyülemlik az é-d-i hõdifferencia. Ilyenkor az alacsony nyomások, csapadék, gyors áramlási zónák, és a hideg fenn vannak északon (a meleg meg lent délen) Az indexértékek magasak. Nálunk ilyenkor vagy csendes, vagy legfeljebb kissé változékony, jobbára száraz az idõ.
Meridionális fázisban mindennek az ellenkezõje áll elõ. Ilyenkor a ciklonok és a csapadékzónák, a gyors áramlások, valamint a sarki légtömegek lenyomakodnak a mi szélességünkre (teknõ)
Igaz, ott van a számtalan "hibrid" lehetõség, ilyen-olyan félblokkok, félzónák. Ez azonban nem változtat azon, hogy idõjárásunkban elvileg és potenciálisan 2 véglet van: mikor sok esik, és mikor nem esik egyáltalán. És ezek a Namias-ciklusnak megfelelõen többé-kevésbé periodikusan váltják egymást.
Ez a kettõsség Európában dél és kelet felé haladva mind kiélezettebb. Északnyugat-Európát gyakran eléri a polárfronti expanzió (tehát, mikor a gyors áramlások és alacsony nyomások dél, délkelet felé helyezõdnek), mert a gyengébb, kevésbé kifejezett is eléri.
Viszont nálunk, és fõleg tõlünk délkeletre már csak a komolyabb expanziók, teknõk tudnak érvényesülni. Ezek gyakran be is ragadnak, mert északnyugatról nem jön újabb, amivel fuzionálhatnának. Talán emiatt van országunk hírhedten rapszodikus csapadékeloszlása.