Csendes nyári estén, mikor levél sem rezdül, fülledt, langyos meleg van, sehol egy felhõ, szinte áll a levegõ, tücsökciripelés halk zenéje tölti be a tájat....aztán egyszer csak távolról morran valami...szinte tapintani lehet a feszültséget a levegõben, elhallgatnak a tücskök, vészjósló csend üli meg a tájat....újabb halk morranás: zivatar közeleg...nyugat felõl sokasodnak a felhõk, megmoccan a levegõ, egyre hangosabban dörög, félelmetes kifutófelhõ teríti be az eget, csapkodnak a villámok, erõsödik a szél....1 csepp....2 csepp....3 csepp, elkezd zuhogni tombolni õrjöngeni, a villámok fényében látni a hajladozó fákat, az esõfüggönyt, hömpölyög a víz mindenfelé....hirtelen egyszer csak csend lesz...távolodik a vihar, halkulnak a dörgések...
Sóhaj...
Este 26 fokban ülni egy dombtetõn, amikor a világ elcsendesedik a nappali zsivaly után.

-8 fok, havazás viharos szélben ennél biztos hangulatosabb laza
Az érdekes, hogy én szeretem az összes évszakot, még a télben is a csendet, a nyugalmat árasztó téli tájat, a zúzmarát, a kopasz fák és a zöld vetések kontrasztját.
A hóval fedett táj is szép, csak számomra a hó és a hideg a többi hónaphoz képest élhetetlenné teszi a mindennapokat.
A tavasz is csodálatos.
Régen az õszt nem szerettem a maga bújával, az elmúlás érzésével.
Most már elvagyok vele, mert a nyári pörgés után jólesik a csend, hogy ki lehet kicsit kapcsolni.