Ez rendben is van: a lehûlt, ezért nagyobb fajsúlyúvá vált levegõ "lefolyik" a mélyedésekbe: fagyzug, töbörklíma. A kérdésem nem erre vonatkozott. Arra nézve szerettem volna a véleményedet kérni, hogy a magasabban fekvõ, ritkább levegõ nem hûl-e gyorsabban, jobban, mint a tengerszint közelében lévõ. Ugyanis a kisebb nyomású levegõnek kisebb a sûrûsége, kisebb a térfogategységre esõ tömege. Ezért a hõkapacitás, mely tudva levõleg a tömeg és a fajhõ szorzata, kisebb. Ebbõl következõen -elvileg- ugyanakkora hõenergia kisugárzása esetén a kisebb sûrûségû, ritkább levegõ jobban lehûl, mint a nagyobb sûrûségû.
Azon gondolkodom, vajon a töbörklímához elég-e a speciális térszíni forma és a csupasz mészkõfelszín. Hasonló alakzatok kisebb tengerszint feletti magasságban is elõfordulnak, mégsincs ezek esetében olyan bõdületes hajlam az éjszakai lehûlésre, mint a bükki töbörökben. Nem játszik itt szerepet a 8-900 m-es tengerszint feletti magasság is? nevet

U.i.: Bocs, elsiklottam azon kitételed felett, hogy a levegõ kisugárzásos energiavesztesége viszonylag csekély (ld. szabad légkör kis napi hõingása) Viszont mégiscsak lehet valami az általam leírtakban, csak más mechanizmus alapján. Az erõsen kisugárzó szilád felszínt ugyanis a fölötte elhelyezkedõ levegõ valamennyire visszamelegíti. Ezt a sûrûbb, azaz azonos hõmérséklet esetén nagyobb hõenergiát tartalmazó levegõ inkább képes megtenni, mint a ritkább. Ezért, magasabb tengerszint feletti magasságban tisztábban megvalósul a radiációs minimum? (Ez kérdés akarna lenni)