Én is nemegyszer láttam õsszel kivirágzó orgonát, akácot, még ibolyát is. Ennek oka lehet az általad említett, de az un. hosszú ill. rövidnappalosság is: a növény a nappalnak bizonyos hossza mellett virágzik csak, eléggé függetlenül az idõjárástól. Mivel a nap hossza tavasszal és õsszel (pl. szeptemberben és áprilisban) egyforma, ezért a növény a tavaszi virágzás mellett egy õszit is produkál. Olyannal is többször találkoztam, hogy az aknázómoly által lecsupált vadgesztenyefa kora õsszel új leveleket hozott, és virágozni kezdett.
Komolyan érdekel az is, hogy a most nyár végén barnára sült levélzetû fák (például: sok ilyen nyírfát láttam mostanában) tavasszal hoznak-e új leveleket, vagy végképp kiszáradnak.
Az utóbbi hetekben elég sokat utaztam Dunántúl-szerte, és több helyen is láttam a Te csoda-kukoricásodhoz hasonlót: elvágólagos határ a barnára száradt és a zölden maradt növényzet között. Okát nem tudom, de ez a faj, úgy látszik, hajlamos az ilyesmire.
Az elmúlt évszázadok idõjárása engem is roppant érdekel. Egyre inkább úgy látom, hogy a klímaváltozásokat nem egyenletes folyamatként kell felfognunk, hanem viszonylag stabil állapotok váltakoznak relatíve gyors átalakulásokkal. A stabil állapotok klímakorszakok vagy érák, jól észrevehetõ jellegzetességekkel, megsaccolható folyamatokkal, kimenetelekkel. De az a megállapítás, mely 100 percentesen igaz volt az egyik korszakban, lehet, már nem állja meg a helyét a másikban. Például: az alatt a szerény 3 évtized alatt, mióta behatóbban figyelem az idõjárást, az igazán hideg, nagy teleket megelõzõ nyár sohasem volt a mostanihoz hasonló kutyameleg, hõhullámos. Az elõttünk álló tél sem lesz 1928/29-es, vagy 1962/63-as fajta -erre kis tétben bárkivel már most fogadok.
De ez a megfigyelés, ami az utóbbi 30 évre nézve nagyjából helytálló, egy, másfél évszázad tekintetében lehet, hogy érvényét veszti. A régebbi múltban szinte biztosan volt igen meleg nyarat követõ nagyon hideg tél.