A hetvenes években az volt az érzésem, hogy a telek nem érnek semmit, hó és erõs hideg alig volt a legtöbb évben, a nyarakon meg élményszámba ment ha hevesebb zivatart láttam, sok volt a hûvös idõben akár napokig tartó esõs idõ, a 35 fokot a Dunántúl csak hírbõl ismerte.
Most a legrosszabb forgatókönyvnél tartunk. A telek egy-két (pl.2007) kivételtõl eltekintve a normális körül vannak, hektikus hóeloszlások, a többi évszakban a csapadék fõleg zivatarokhoz, gyakran pusztító szupercellákhoz kapcsolódik, ahol sok van, ott bõ hozam, amit elkerül ott aszály. Kivételek voltak (2005 és 2010 nyara), de a hõmérséklet akkor sem volt éppen alacsony, különben egyre gyakoribb a forróság. Csakhogy a még eléggé hideg telek sok fûtést igényelnek, a nyarak forrósága meg öntözést és légkondit, ami további óriási energiafogyasztást (fosszilis) vált ki. Bár a 70-es évek enyhe telei és nyarai (óceáni jelleg) unalmasabbak voltak, de az országnak nem jelentettek ekkora veszteségeket energiában, mezõgazdasági kárban vagy vihar és jégkárokban (épületkár).