Külföldi időjárási események
Ma is komoly hõség volt Európa délnyugati térségében, sõt, Angliában is, Londonban és a tõle ÉK-re fekvõ grófságokban (Suffolk, Norfolk) 30-33°C-ot mértek.
Franciaországban ezúttal már a középsõ országrész is alulról súrolta a 40°C-ot, Párizsban 37°C volt.
Meglett az idei elsõ 40°C is ma, amit nem szokványos módon a baszkföldi Bilbao hozott. Igen érdekesen alakult a hõmérséklet, hiszen kora délutánig a félsziget felõl fújó délkeleti szél igen forró és száraz levegõvel kínozta a város lakóit, egészen 41°C-ig szökött fel a hõmérséklet, majd átfordult a szél északnyugatira, késõbb nyugatira, mellyel megérkezett a friss-hûs óceáni levegõ, és egy csapásra 15 fokot hûlt a levegõ. Mostanra már csak 24°C van.

Ha lehetne fáklyát választani Európa területérõl akkor,most az orosz-ukrán határvidék valamelyikével kiegyeznék: Link

Holnap igen komoly - veszélyes - események lehetnek Franciaországban, ilyen paramétereket, amiket a térképek adnak, eddig csak USA-térképeken láttam. Estofex is rajta van, 5 cm feletti jegeket várnak. Kísért a múlt.
Bordeaux ma megdöntheti [de vélhetõen nem fogja] a Franciaországban valaha mért legmagasabb júniusi hõmérsékletet, amit 2003-ban mértek: 40,7°C - Gourdon (Lot). Akkor persze hõhullám volt, többezren meghaltak. Most csak 1-2 nap extremitás van a max. terén, és éjszaka kellemesen visszahûl.
Bordeaux 39,2-es értéke tényleg lenyûgözõ, még akkor is, ha a hét közepére 15 fokkal visszaesik majd az ottani T.
A Dune de Pylat is milyen lehet már, éget a homok mint a Szaharában.
Tuti, hogy pincetúra lenne SE-ban.
Angliában, különösen délkeleten meg ma lesz az év eddigi legmelegebb napja, Londonban "the mercury is expected to reach 30C". :]
A britek már tegnap kikészültek a hõségtõl a londoni parkokban (St. James's Park: 28,4°C), aztán lementek a közeli brighton-i tengerpartra, ott meg még 20°C sem volt. :] Link

Tegnap már a 47°C is befigyelt!
Childress Municipal (594 m, Texas) 47°
Pecos Municipal Airport (797 m, Texas) 46°
Canadian/Hemphill (730 m, Texas) 46°
Mesa Vista Ranch Airport (845 m, Texas) 45°
Altus/Quartz Mountain Regional (437 m, Oklahoma) 45°
Forrás: Link

Végül eldöntetlen lett, Cáceres (ESP) és Bordeaux (FRA) egyaránt 39.2°C-kal zárt, de nyilván a franciaországi a kiemelkedõbb érték.
Ami érdekes, hogy lassan júliust írunk, de 40°C még nem volt sehol sem a kontinensen. Pár napja a Kanári-szigeteken, Lanzarote-n volt 40.7°C, de azért az nem az anyakontinensen van. Jövõ héten megérkezik a tavalyi emlékezetes (tkp. katasztrofális) forróságot idézõ levegõ Oroszország déli részére is, csütörtökre Volgográdban (Stalingrad
) 38°C várható.

De azért a mi kontinensünkrõl se feledkezzük el... Hosszú idõ óta mostanság "normalizálódik" a helyzet, hiszen Spanyolországba is beköszöntött az ottani igazi nyár. Ma 12 UTC-kor az ország déli-középsõ részén több helyen elérte a hõmérséklet a 35 fokot, de ami az érdekes, nem ott volt a legmelegebb, hanem a délnyugat-franciaországi és egyben atlanti-parti Biarritzban: 37 fok
Leifur: de még Bordeaux-ban is 34 fok van, milyen lenne most végigmenni a Garonne partján mondjuk egészen Stalingradig?!
Lehet, hogy inkább pincetúrát választanánk Saint-Emilionban?

Leifur: de még Bordeaux-ban is 34 fok van, milyen lenne most végigmenni a Garonne partján mondjuk egészen Stalingradig?!

Míg itthon a fagyhalállak küzdünk lassan és a hideg rekordokat tippeljük, addig vannak még nyárias térségek a golyóbisunkon, ahogy az illik:-) No az egyik ilyen USA ahol továbbra is tombol a hõség.
Amarillo Texas: 42,8 fok,
Borger Texas:43,3 fok
Természetesen ezek rekordok, de sokfelé mérnek 40 fok körüli értékeket.
Washington ismét hõségnapot hozott immáron a 22. május vége óta. Nem fáznak a fõvárosban sem, valószínû, hogy közép értékben sem lesz kispályás ez a hónap. 32,2 fok volt és tegnap is ennyit mértek.
Las-Angeles 3. napja mért 40 fok feletti értéket, igaz ott ez nem ritka, de az átlagnál ilyenkor mindenképp magasabb.
Az elõrejelzések szerint újabb és újabb hõhullámok ostromolják még az északi részeket is, így továbbra is várható a rekordok megdõlése. Sõt Kanada területére befigyelhet 22 fok körüli 850hPa-os szint, Edmonton is 20 fok felettivel kacérkodik.
Kíváncsian várom a folytatást:-)

Most már igen,de tegnap még látszott,mennyi idõ alatt,mennyit emelkedik majd,most már csak a görbe fele látszik kb. felfelé,arra gondoltam.

Link Európai embernek nagyon kemény mértékû T változások vannak arra mostanában, kicsit több mint 24 óra alatt 20 fokos T850 emelkedés,biztos sok áldozatot is követel.

Londonban hétfõn és fõleg kedden embertelen vihar lehet majd... Wimbledont már csak ezért is nézni fogom. 
Nagyon sok hírt fogunk hallani Nyugat-Európáról a jövõ hét elején. Párját ritkító szupercellás helyzet áll ott elõ.

Sziasztok!
Meddig tart Londonban az a szutyok idõ, mármint nekünk szutyok idõ?
Tesóm azt mondja, hogy már 3 hete esik az esõ és hûvös van. Pedig mikor áprilisban visszament húsvét elõtt, akkor meg ott jobb idõ volt,. mint itthon. Érdekes. Bár más az óceáni hatás ott, mint itthon a Kárpát medence. Na de akkor is létezik ez a hosszú ideje tartó hûvös?

Az utolsó linkeden az 5. cella az volt, amit mi is levadásztunk, a polip.
Tényleg jó napjuk volt.
Õk a keletkezésnél fotózgatták õket, mi meg amikor már gyengültek, szétestek.

Köszi! München nem panaszkodhat izgalmas idõjárási helyzetekben.
Találtam egy filmet a 84-es vihar mûholdfelvételeirõl ( Link )
Az elején hoz egy statisztikát, döbbenetes:
400 sérült; 70.000 ház, 200.000 autó, 150 repülõgép rongálódott meg, ammerre tarolt a vihar (300 km hosszû és 20 km széles sávban)

Utánanéztem, biztosan 88-ban voltunk ott. Úgy látszik, egy olyan "kis" vihar, mint az, már meg sem kottyan azok után, ami elõtte 4 évvel volt.
Gondolom, ez olyan közös emlék ott, mint itt az 1987-es január, aki élt és ott volt, az nem felejti el. Elképesztõ lehetett!
------
A képed meg nagyon jók, meg a belinkelt felvételek is!

A "kánikula" csak egy napig tartott, ma 28-29°C volt. Most ért ide a hidegfront...
Amire gondolsz, az 1984-ben volt, teniszlabda méretü jég esett: Link Link

Szép képek, akkor - ha jól sejtem - Nálatok most nincs kánikula!
Életem egyik legbrutálisabb zivatarélménye Münchenhez kötõdik. Szerencsére mi az autópályán rekedtünk egyhatalmas dugóban, láttuk a sötét felhõket. Amikor beértünk a házak közé, akkor láttuk, hogy minden tele van letört ágakkal, a jég miatt összelyuggatott autókkal. Valamikor 1988 (?) nyarán...

AAXX 19091 24688 42799 20502 10207 21002 39144 49959 57001 81401 Megvan az elsõ 20 fok feletti

Átmeneti mérséklõdés után ismét erõs hõhullám éri el a keleti partvidéket az Usában. Délen már érezhetõ a forróság a floridai Tallahasseeban 40,6 fokot mértek, ami új rekord ott. Washington ismét hõségnapot regisztrált tegnap, igaz eddig sem volt nagyon hûvös a levegõ. A déli államokban 40-44 fokos értékekérõl érkezik jelentés.
Az elõrejelzések szerint két nagyon meleg légtömeg indul meg, az egyik a keleti partvidéket veszi célba 20-23fokos 850hPa-os szintet is elérve. A másik egészen a kanadai Edmontonig felkúszik, és ott is megközelíti a 20 fokos 850hPa-os szintet. Nem fognak fázni, és lesz rekord is valószínûleg.
Azonban érdemes lesz figyelni a heves eseményeket és tornádókat mert egy magassági hidegörvény ami északnyugatról indult el kissé oldalba "billenti" a forró légtömeget így a középsõ és keleti államokban bizony igen zivataros idõszaknak néznek elébe, és ebben benne van a tornádók kialakulásának lehetõsége. Szép idõjárás lesz és nem árt kopoltyút növeszteni a térség lakóinak, mert most a hõség elviselhetetlen lesz.
Ázsia továbbra sem forrósodik igazán, Amerika elszívja hõt tõlük hmm!?:-)
Egy érdekes dolog Ojamjkon -0,3 fokot mért ma reggelre volt egy kis fagy a térségben. És még nem volt 20 fok sem idén pedig ilyenkor már lenni szokott, viszont volt néhány zivataros nap:-)

Durván átlagon felüli tél volt az USA nyugati síterepein. Van, ahol az éves átlag 200%-a hullott. Néhány síterep még július 4-ére is kinyit 
Íme az adatok:
Link
valamint egy fotó a mostani helyzetrõl a Tahoe-tó mellett. Állat

Igen egész évre gondoltam, de azért köszönöm 
mármint nem a várható idõjárásra, hanem az átlagra.. milyen szokott lenni? zivatar, esõ, hó szempontjából.. durvább az itthoninál vajon?

Tud valaki mondani valamit a német idõjárásról? Fõleg Frankfurt és környéke érdekel.. különbözik bármiben is az itthoni dolgoktól, vagy általánosságban ugyanolyan mint itthon. azért kérdezem mert úgy néz ki hogy Frankfurtba megyek dolgozni és érdekelne, hogy ott mire számítsak

Az Ázsiát érintõ bekezdésedre:
Kell ilyen is, ne mindig csak a szélsõségek legyenek napirenden - persze mi azokat szeretjük.

Csemegézzünk továbbra is a finnektõl: Tamperében vasárnap 12 UTC-kor 29.1 fok volt, ma ugyanekkor 11.5 fok, Lahtiben ugyanezen 24 óra alatt 29.5 fokról 10.4 fokra esett a hõmérséklet, de pl. Uttiban is ugyanennyi a hõmérsékletváltozás 24 óra alatt (29.0->9.9 fok)
Tehát, tessék róla tudni, megszûnt a lapp hõhullám, azaz ismét lehet járni szaunába

Bizony, de hamarosan nagy melegedés indul meg ott is, igazi hõhullám éri el a térséget, olyannyira, hogy Sevilla 35,1 fokot mért tegnap. A 20 fokos izoterma szépen játszik a félszigeten a következõ napokban és egészen a Pireneusokig fel-fel nyal.
A Skandináv-félszigeten a nyárnak vége, igen hideg levegõ érte el a térséget. Lappföld északkeleti vidékein a -5 fokos 850hPa-os szint is megjelent, akár hózáporokat okozva. Tegnap még a déli részeken volt 30 fok, de ma reggelre pl Rovaniemi 5,0 fokot mért északon 2-3 fokok voltak. Két nappal ezelõtt még 30,7 fok volt.
Washington tegnap 32,2 fokot mért a 7. hõségnap a sorozatban, ugyan a csúcs nem dõlt meg de a déli területek felõl ismét igen meleg léghullámok érik el a középsõ és keleti államokat, sõt az elõrejelzések szerint Kanada déli részei is kap egy adagot belõle.
Õ egy déli város görbéje:-)
Link
Nem rossz, de látható, hogy ez átlagosnak mondható, szóval a középsõ részek forró katlanjai ismét erõre kapnak. 30 fok feletti izoterma is megjelenik, és tegnap már volt 40 fok felett a hõmérséklet. Azonban ez még nagyon messze van a Death Valleyben mért 56,7 foktól, az igazi halál-völgy:-)
Ázsia és Afrika is "gyengélkedik" semmi extra, nem hozzák a jól megszokott 50 fok körüli értékeket, még Kuvait területén sem mértek 45-48 foknál többet. Oroszország és Kazahsztán is melegszik de a tavalyi nyártól nagyon messze vannak.
Vosztok sem hûlt még le erõsen "mindössze" -77,1 fokot mértek:-) A belsõ részeken már alakul a -40 fok körüli 850hPa-os szint, így az elsõ -80 fok körüli értekbe beleszaladhatunk, de az fõ szezonja augusztusban van.

Bizony újabb rekord Finnországból:-)
Ylitornio-Meltosjarvi: 32,8 fokot mértek.
Még Kilpisjarviban 26,5 fokos csúcs született, ahol a kamerákon nézzünk a nagy havakat és a -30 fok alatti értékeket:-)
Norvégiában is mértek egy szép értéket Saltdal 33,8 fokig forrósodott fel.

Zuhogó esõ: Link , erõs széllökések, 10, 13 fok.
Délnyugat-Anglia, június 12....
(több napos, a hideggel folytatott küzdelem után be kellett kapcsolni a fûtést, a 17°C már kevés volt a lakásban...)

Meghökkentõek ezek a finnországi maximumok, ma is csak az andalúziai Jerez tudta maga mögé utasítani a sok finnországi 30°C fölötti értéket.
Ázsiáról is essék szó, mert ahogy az lenni szokott, május második felében 50°C fölé kúszott a hõmérõ - természetesen a "megszokott" helyeken: Mezopotámia Perzsa-öbölhöz közeli területén és Kuvaitban, valamint az Indus folyam alsó szakasza mentén, Pakisztánban.
Az idei kontinensrekorder eddig a kuvaiti Sulaibiya, ahol június 2-án 52.5°C-ot mértek. Sokkal elviselhetetlenebb lehet ez a szintû forróság Pakisztánban, ahol a 45-50°C-hoz 45-55%-os páratartalom járul: Link