2025. július 31., csütörtök

Információk az előrejelzési versenyhez

Adott napon: 
Keresés:
#69540
Rendben. Evidenciában tartom, május belőve akkor!
Köszi a választ! nevet
#69539
Május elején szoktunk indulni, pár dolgot át kell beszélnünk Imivel, szólunk időben az indulás előtt, cikk is szokott lenni mindig, várunk nevet
#69538
A nyári forduló kb mikor lesz meghirdetve? Lehet erről bővebbet tudni? (...hogy le ne maradjak róla)
Szeretnék ismét elindulni a versenyen az esélytelenek nyugalmával. nevet
#69537
Egyszer egy kassai fordulóban én is a szél miatt lettem összetett második egy MacBook nevű versenyzővel szemben...tornado. Úgyhogy fel a fejjel, lesz ez még rosszabb. nevet
Grat. a jól teljesítőknek (én sajna házat építek, így kevés az időm mostanság...).
#69536
Köszönöm a téli kör lebonyolítását a szervezőknek! 
A szegedi gyökerek BKrisszel  B.csabai , Hmezővs.helyi és talán magammal, és új versenyzőkkel a nyári forduló folytatódik majd. nevetvidám

#69535
Rég volt ilyen kiélezett küzdelem az első helyért. Gratulálok herbarynak, MacBooknak és BKrisznek is.!
Jómagam a 44 célba ért versenyzőből pont a 22. lettem, így elégedettek vagyok a saját teljesítményemmel.
Köszönet a szervezőknek a munkáért, a versenyzőknek pedig a részvételért!
#69534
Köszönöm a gratulációkat, illetve én is kalapot emelek a dobogósok (tágabb értelemben az első tíz-húsz-ötven) teljesítménye előtt, akik egyre komolyabb eredményekre sarkalltak. Köszönöm mindenkinek, aki végigjátszotta ezt az idényt., vagy valamilyen formában részt vett a szervezésben, észlelésben, diagramok készítésében, egyebekben. Komoly tanulság volt a verseny vége: is egyelőre még minden számítógépes segítség ellenére az időjárás az úr.
#69533
Gratulálok Herbarynak! Nem semmi menet volt ez a téli kör nevet És természetesen minden jól szereplőnek jár a hatalmas gratuláció!

Én kb. 1 évtizedes kihagyás után tértem vissza, és ehhez képest, meglepő módon még a top 20 sem volt elérhetetlen. Elégedett vagyok, és lesz ez még jobb is. De hogy mégegyszer tudok e összetett győztes lenni... Hááát. Nagy összegben nem fogadnék rá vidám
#69532
Gratulálok a téli kör dobogósainak, aktuálisan pedig Honzánakvidám
Köszönöm mind a fordulók előtti, mind a fordulók utáni táblázatokat, a szervezést, a különleges fordulókat, na és utoljára, de nem utolsósorban Télemberék vendéglátását, és azt, hogy mindenféle étel-ital fondorlatokkal próbáltuk befolyásolni a végeredményt, de valljuk be ez csak a magunk szórakoztatására volt elég laza laza laza
Találkozunk egy hónap múlva, sajnos fordulót nem tudok kiírni, köszönhetően gyalázatos utolsó 5 fordulómnakhideg
Megpróbálom ezt a sokkot egy kis Smokehead High Voltage (58%) fogyasztásával enyhíteni, úgy érzem sikerüüülllvidám
#69531
Én is gratulálok a győztes Herbary-nak (és mindenkinek, aki elégedett)!

A magam részéről nem tudok elégedett lenni, egymás után kétszer maradtam a top 10-en kívül, amire még nem volt példa (ld. Stelvio listája). Hiába volt kevés rontott fordulóm (úgy látom, nekem esett ki a legtöbb pontom, ld. Hófúvás listája), az igazán jó fordulóm is kevés volt.
#69530
Gratulálok Honzának az utolsó forduló megnyeréséhez, minden jó ha a vége jó nevet
Herbarynak hatalmas gratuláció a 2020/2021-es téli összetettbeli győzelméhez. Egy kis kárpótlás az 1 évvel ezelőtti lecsúszásról a dobogó első fokáról, aminek én voltam az oka vidám  Ezzel egyben új összetett bajnokot is avathatunk a verseny lassan 2 évtizedes története során. hofuvas
Ugyancsak gratulálok MacBooknak és BKrisznek az ezüsthöz ill. bronzhoz, nagy teljesítmény ez is.

Ami engem illet, sikerült elrontanom a legvégét egy borzalmasan rossz módosítással, s így épp a Top10-en kívül maradni . Ha nem módosítok, a 8. helyen végzek, egyetlen tizeddel. De a gyakran kaotikus viszonyok (kórház, költözés, új munkahely) mellett talán elégedett lehetek ezzel is, na meg tényleg igen nehéz kör volt ez. Nagy köszönet fáradhatatlan munkájukért a verseny lebonyolítóinak, a metnetes észelőknek, Hófúvásnak a kiesős listákért, Hidegcsepp95-nek a remek diagramokért és mindenkinek, aki részt vett az egyik legnehezebb körben. Remélhetőleg mindenki marad nyárra is, irány a változatos nyári kör 1 hónap múlva nevet
#69529
Korrigáltam.
Van egy anomália a hivatalos- és az én listám között: úgy látom a hivatalos kiejti a sorrendből és későbbre rakja be azon versenyzőket, akiknek háromnál több kimaradó fordulója volt. Nálam most néhányan magas pontszámmal ők is szerepelnek, így: Thundersnow, Zivipötty, Nyuli, trento.

Nehéz téli kör volt, különösen a 2. fele lett nagyon tele meglepetés fordulókkal. Gratuláció illeti a győztest és a dobogósokat, de az egész mezőnyt, aki végigcsinálta. Nagy küzdelem volt elöl, de hasonló a tízbe és a húszba kerülésért is.
#69528
A kiesős lista a fenti linken.
Remélem, nincs benne sok hiba. (szívesen csináltam az évadban, szóra sem érdemes)
Bocs, hibákat találtam, javítom!
#69527
Gratula honzának a fordulógyőzelemhez. Nem volt egyszerű mutatvány.


Nagy gratuláció a dobogósoknak és külön meghajlás kíséretében most -a többiek által ismételten rámruházott utolsó forduló lehetősége okán (amit ismételten köszönök)- bár csupán virtuálisan, de ünnepélyesen megkoronázom herbaryt.nevet
Első udvarhölgy: MacBook.
Második udvarhölgy: BKrisz. laza
(Emellett MacBook-nak a maradék Sidollal fényesítem az ominózus délnyugati felhősáv miatt megígért jogart.)kacsint

Köszönet jár a szervezőknek, a pontozóknak, a kieső pontozójának, minden résztvevőnek. 
Külön köszönet a részemről, hogy ismét elfogadtatok észlelőnek, hogy mind a 19-en lehetővé tettétek újbóli koronázásomat (vigyázzatok, lassan Alkotmányba foglaltatom....kacsint).
Köszönöm, hogy ismét játszhattam Veletek, köszönöm satyának, hogy átverekedve magunkat a Caol Ila-Lagavulin páros és a bárányleves által támasztott akadályokon megint együtt észlelhettünk, megosztva ezzel az észlelés nyomasztó felelősségét és annak a bizonyos 1 oktának a sírig tartó kétségét. laza

Találkozunk a nyári körben!nevet
#69526
Ez azért még nem tökéletes, mert az összetett a kiesőket is beszámítja!szomoru
#69525
A mindent eldöntő fordulót honza nyerte.

Forduló: Link
Végül a végleges összetett: Link

A 2020/2021-es téli kör első három helyezettje pedig:

1. herbary.
2. MacBook.
3. BKrisz. 


Gratulálok nekik és gyakorlatilag mindenkinek, aki elégedett a teljesítményével. Nekem sikerült bekerülni a Top10-be, szóval elégedett vagyok. Izgalmas 20 hetet hagytunk magunk mögött, de legalább Csíkszeredán sikerült felállnom a dobogó első fokára. Köszönjük hófúvásnak a naprakész kiesős listát (remélhetőleg a nyári szezontól már automatikusan fognak működni itt a dolgok az oldalon belül), akkor köszönjük Zivinek, Jákli Iminek és Télembernek, hogy részt vettek a versenyben mint észlelők köztük én is. 

Letisztult szabályzattal találkozunk körülbelül egy hónap múlva. nevet
#69524
Adós vagyok még: a hivatalos Tmax.: 19,6 °C.

Csapadék gyakorlatilag kizárható.
#69523
Most, ahogy megy lejjebb a nap már kezd látszani a felhőzet sziluettje, az észlelés időpontjában még pont olyan szögben sütött + a légköri homály, hogy simán semmi nem látszódott belőle. Mondom ezt úgy, mint inkább érdekesség, nem vitatom az észlelést.(:

Ami a legbosszantóbb, hogy 10 perccel később már mérsékelt északi szél fújt. Tehát tulajdonképpen 10 percen múlt (ha nem lesz mérhető csapadék reggelig), hogy ki nyeri a téli kört.havazas
#69522
Wow! Csak én találtam telibe a Taktot? kacsint
Szerencsére a magas Tmax is bejött. nevet
#69521
Éppen az esetleges vita elkerülése végett hivatalos észlelővel is konzultáltunk, nem volt 1 okta.
Egy szép országalmám még maradt a korona mellett, felajánlom.kacsint
#69520
A szél pedig élénk északnyugati (323 fok/ 7,5 m/s).
Érdekes, hogy abból a délnyugati felhősávból semmi nem látszott, bár nem mintha segítene bármit is 1 okta. A hivatalos OMSZ állomáson szép záró forduló lett volna, kicsivel beljebb pedig bukta. Már bánom, hogy nem raktam feljebb a hőmérsékleteket, látható volt az előtte lévő pár napban is, hogy a környék egyik, ha nem a legmelegebb pontja az állomás.

Előre is gratulálok herbary-nak az összetett első helyhez, a magasabb kiesővel visszavette a vezetést.
#69519
Takt.: 16,7 °C, a felhőzetet pedig satya már prezentálta: 0 okta. Jelenidő természetesen: nincs.



Én engedtem volna, de a Lagavulin marasztalta.kacsint
#69518
0 okta, viszont Zsolt nem enged a hőmérőhöz laza
#69517
Oszt még a 0 okta is kinézhideg
#69516
Környékbeli? Itt vannak a 19°C-ok. Link A partmenti mérő meg tudjuk milyen nevet ... Partmenti
#69515
Akkor a Tmax-ot is sikerült 0 pontosra módosítanom. Micsoda utolsó forduló, jajjjjj..... Nem baj, jön a nyár   laza
#69514
Ez azért elég váratlan és meglepő a környékbeli adatokhoz képest zivatar
#69513
Előtte azért add le a cuccot a benzinkútnál.kacsint
#69512
Visszafordultamhideg
#69511
Nem a végén. Már most.
Takt.: 19,6 °C.
#69510
Jóval nem, de azért beljebb, 600 méterre van légvonalban a víz.
Takt.: 19,3 °C, rH: 49 %.
Nálam gyenge északi szél, 2 okta.

A végén még összejön a kerekített 20 °C is.
#69509
Ilyen az, amikor szélirányban, közvetlenül a parton van a hivatalos állomás. Az alig 10fok feletti vízhőmérséklet szépen visszafogja a levegő hőmérsékletét.
Zsolt ennél jóval beljebb lakik. nevet 
#69508
15-16 fokokat dobálgat a 10 perces, de úgy látszik, erre nem érdemes alapozni. laza Biztos közelebb van a vízfelszín.
#69507
Takt.: 18,6 °C, rH: 54 %.
Egyértelműen északiasra fordult és kissé élénkült a szél. 3 okta.
#69506
Az bizony jó lenne, de vélhetően nem fog. Egyértelműen fordult és élénkült a szél. A 19 °C azért összejöhet.
#69505
Nekem most már mindegy a Tmax, melegedjen fel akkor legalább 20 fokig!
#69504
Nincs közel, ráadásul 18,1 °C-nál járunk.szomoru
#69503
Erre fognihideg
Közel van a grillezővidám
#69502
Kisütött a nap.
16,4 °C.
#69501
Ez alapján simán meglehet majd a 18-19°C is. Nem örülök. Pedig a Tmin milyen szépen alakult nevet
#69500
Takt.: 15,7 °C, rH: 59 %.
5 okta felhőzet, a szél talán lassan fordul, most gyenge nyugati.
#69499
A Tmin-t 0 pontosra változtattam, nagyszerű eddig szomoru
#69498
Takt.: 15,4 °C, rH: 60 %.
Gyenge délnyugati szél, 5 okta.
#69497
Kösz, az jaú!
#69496
Tmin.: 11,8 °C.

Takt.: 13,9 °C, rH: 63 %, csepergés megszűnt.
#69495
Tmin?
#69494
Csöpög az eső.nyelvnyujtas
Takt.: 13,6 °C, rH: 63 %.
#69493
Takt.: 12,5 °C, rH 64 %.
Csapadék nem volt reggelig (nem mintha fontos lenne, csak információként), jelenleg 7 okta, gyenge délnyugati szél.
#69492
T akt.: 17,2 °C.
Eddigi Tmin.: 15,2 °C.
#69491
Elkészült az összefoglaló: Link

beillesztett kép

Utolsó észlelés

2025-07-31 10:05:37

Nyíregyháza

23.8 °C

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

143603

Hírek, események

Hőség, záporok, zivatarok, minden, ami csak belefér!

Időjárás-változás | 2025-07-23 14:45

pic
A következő napokban átmenetileg fokozódik hőség és egyre több záporra, zivatarra készülhetünk, amit egy hidegcsepp és egy hullámzó front okoz majd.