Információk az előrejelzési versenyhez
Versenyinformációk
A VERSENYSZABÁLYZATÚj előrejelzés elküldése az előrejelzési versenybe
A legutóbbi forduló eredménye
A verseny összesített állása
A 3 kieső fordulót nem tartalmazó összesített lista
A synop-kódok értelmezéséhez egy kis segítség
Szélirány-meghatározáshoz segítség
Stelvio segítségével megjelenített összesített ranglista
Stelvio segítségével megjelenített örökranglista
Stelvio segítségével megjelenített dicsőséglista
A meteorológiai állomások elhelyezkedése
A meteorológiai állomások beosztása
Egészkor pedig már 18,4 fok.
A harmatpont is 16,2 fok csak. De örülnék, ha 17-ig lemenne, egy ponty már járna érte nekem is.
Nem semmi vagy! Két kocogás közt még az üveggömböt is dörzsölgeted?
Peti, igen, csak aztán nehogy hajnalban egyszer csak gondoljon egyet, és leugrik 11-12 fokra
Még szerencse, hogy van nekünk egy olyanunk, hogy harmatpont
Peti, igen, csak aztán nehogy hajnalban egyszer csak gondoljon egyet, és leugrik 11-12 fokra
17-ig meg se áll, hogy aztán 34-en tetõzzön és 27-en álljon este 8-kor, gyenge délnyugati szélben gyengén felhõs ég mellett. Csapadék nuku egész versenyidõ alatt!
Ennyire egyszerû!
Már egy órája stagnál, sõt a reptér adatai szerint most 22,6°C
khm-khm...
OK, jogos, akkor itt is van minden 
Tmin Átlag=19,00°C (szórás=0,82)
Tmax=33,56 (0,96)
felhõ=2,61okta (2okta)
Jelenidõ nem lesz
T=29,56 (1,95!)
szélerõ: 1,33 félvonás (0,67)
Szélirány: DNY (213,75°) (49,03°)
Csapadék nem lesz.
A Takt nagy szórása is érthetõ szerintem, nagy lutri lehet, hogy mennyire kezd el lehûlni a levegõ. Személy szerint késõn beálló Tmax-ot vártam (de átlagtartásra törtekedtem, így ez nem látszik a tippemen
)
A szórások túl nagynak tûnhetnek, mint amit a tippek indokolnának, de ez a kevés tipp eredménye.
(Ja, amúgy nagyon szívesen a táblázatot
.)

Valóban, 20 perce stagnál, egyelõre. Pontot nem valószínû, hogy kapok. 
Szerk: Elnézést, ezt az elõzõre szántam válaszképp.
Szerk: Elnézést, ezt az elõzõre szántam válaszképp.
Ha statisztikát készíteni nem is, de azért egy átlagot nézni érdemes az 1.0-ra. Hiszen mind a 9-en már a friss modellfutásokkal dolgoztak, tehát "teljesen eltérõ" forrásadattal, mint akár az 1,1-esek
Sziasztok!
A rendkívül kevés, 9db 1.0-s miatt egyrészt nem érdemes belõlük statisztikát csinálni, másrészt az az érzésem, eltaktikáztam. Átlagos fordulóra és eléggé rossz helyezésre számítok.
Sze: A GFS meglepõen magas labilitással számol, és mintha egy hidegfront rajzolódna ki pl. a széltérképen, de csak érinthet. Link
Link
Így könnyen összejöhet a közepesen, vagy akár az erõsen felhõs ég is.

Modellek szerint az esti órákban csökkennie kellett volna a harmatpontnak, de eddig csak emelkedett... 2°C-ot. Ha ez így folytatódik, akkor ez betehet egy erõsebb lehülésnek. Szerintem hamarosan meg fog állni a T zuhanása...
Péren szélcsend van, immár 22 fok, a harmatpont pedig 17 fok.
A 15 fok persze csak álom, józanul meggondolva.
Talán akkor van nagyobb sansz a magasabb Tminre, ha a déli szél már hajnalban erõsödne, de remélem, hogy akkor még nem fog!
Ma reggelre úgy lett 15°C-os a Tmin, hogy tegnap 28-as Tmax-ot mértek. Ma a Tmax 31-32°C között volt... Talán 18°C lehet, esetleg 19°C a várható minimum.
Jani, látom te adtad a legalacsonyabb minimumot (15°C)
Én 16°C-ot és ennyit adott Derick és JoeJack is, ami jó elõjel.
Szerintem a 20°C feletti tippek még pontot sem fognak kapni......
Én 16°C-ot és ennyit adott Derick és JoeJack is, ami jó elõjel.
Szerintem a 20°C feletti tippek még pontot sem fognak kapni......
Hülye voltam... minden adatnál belekalkuláltam "pért", csak a Tmin-nél hagyott ki az agyam, és simán magamhoz, ide Ménfõcsanakra kalkuláltam
Köszönjük az összegzést, Te most úgyis kipihent vagy.
Most 25 fok van, a harmatpont 16 fok. 1 m/s-os szellõ lengedez. Remélem már az sem sokáig.
Most 25 fok van, a harmatpont 16 fok. 1 m/s-os szellõ lengedez. Remélem már az sem sokáig.
20°C ? Hm, az tényleg magasnak tûnik.
Ha leáll a szél (nálam már csak nagyon gyenge), akkor "zuhanni" fog a T Péren az tuti. Én viszont a felhõmennyiséget túloztam el, most nem adnék közepesen felhõset, de majd meglátjuk mi lesz....
szerk.:
"Látom mindenki nyaral..."
Inkább csak lusta!

Látom mindenki nyaral...
107db elõre született, ebbõl 79db 1,2; 19db 1,1; 9db 1,0...
Tmin átlag: 18,9°C
Tmax átlag: 33°C
Takt átlag: 27,8°C
Ezen értékektõl jelentõsen (>0,5°C), csupán az 1,0-s szorzóval rendelkezõk 29,6°C-os Takt átlaga tér el...
Csapadékot 7-en adtak, és csak egyvalaki merte bevállalni a jelenidõt.
Dominál a Déli és a Dny-i szél gyenge erõsséggel, de viszonylag sokan, 11-en mertek szélcsendet is adni.
Felhõzetnél is a csapat nagyobb része vagy derültet, vagy gyengén felhõset adott.

Sokan 5-6°C lehülést várnak 18UTC-re a Tmax-hoz képest. Szerintem jó ha a 3°C meglesz... Viszont a Tmin-em nagyon magasra sikeredett
kicsit összecsaptam ezt a tippet.
Én is addig néztem a vizes vb-t tegnap, hogy megfeledkeztem róla.
Nem baj az 1.1-es tuti nyerõ lesz!
Nem baj az 1.1-es tuti nyerõ lesz!
Nem vagy egyedül, én is lemaradtam, pedig nagyon készültem hogy leadom az 1.2-est, de addig halogattam, még valami dolgom akadt és elfelejtettem, aztán kifutottam az idõbõl. Így jártam.
A tegnap este leadott 1,2-esem most nagyon jónak tûnik, de ez még módosulhat (remélem nem).
Több fordulónál is éreztem a jó szereplés lehetõségét, aztán az utolsó pillanatban sok minden változott. Így most inkább nem beszélnék esélyekrõl...sokszor még 1 nappal elõtte sem biztos ami biztos.
Jó lenne már egy 20 pont feletti fordulót produkálni, még egyszer sem sikerült.
Jó lenne már egy 20 pont feletti fordulót produkálni, még egyszer sem sikerült.
Visszatértem a nyaralásról, és csak bízni tudtam benne, hogy nem fogok lemaradni teljesen a hazai fordulóról...! Snowhunter Jóska a legjobb idõpontot választotta ennek érdekében
1,2-esrõl ugyan lemaradtam, de nagyon örülök, hogy leadhattam az 1,1-est.
Salo! köszi a táblázatot!
1,2-esrõl ugyan lemaradtam, de nagyon örülök, hogy leadhattam az 1,1-est.
Salo! köszi a táblázatot!
Bízzunk abban hogy néha Jóska is tud tévedni
Én tartom a tegnap esti all in-t
A mostani forduló eredményét csak jövõ hét végén fogom megtudni, ezért most az egyszer nem szeretnék fordulót nyerni.
Remélem nem lesz hamar kiírva a következõ forduló sem, 1 kört sem akarok kihagyni!
Remélem nem lesz hamar kiírva a következõ forduló sem, 1 kört sem akarok kihagyni!
Nekem ez most nem tûnik nehéz fordulónak, így valószínû, hogy megint nem jön be a leadott tippem.
Egyébként folyamatosan változik, és kezd egyértelmûbb lenni a GFS, talán nem gondolja meg magát végül az idõjárás.
Egyébként folyamatosan változik, és kezd egyértelmûbb lenni a GFS, talán nem gondolja meg magát végül az idõjárás.
19.50-ig legyártom a tippsoromat. Jóska persze megint a határesetre tette az órát, a vonatfütty lehet hogy elõbb hallatszik, mint a szerelvény látszana.
Nem baj, megint az lesz a vacila,hogyan érkezik,pont 20 órakor. Lehetett volna 10 óra,vagy 23.55?
Nem baj, megint az lesz a vacila,hogyan érkezik,pont 20 órakor. Lehetett volna 10 óra,vagy 23.55?
Jóska úgy idõzít, hogy elõször könnyûnek nézzen ki.... aztán a végén bizonytalan, hogy mi lesz.... utána pedig ....dik a többség..
Én a múltkor is azt hittem még aznap is, hogy átlagjavító lesz a fordulóm
De minden értékem 1 fokal mellé ment, a szél 2°-kal arrébról fújt, hirtelen felhõs lett az égbolt a semmibõl és lett csapadék
. Így nem lett átlagjavító.
Szerintem egyik fordulóról se lehet elõre látni, hogy milyen is lesz. Jóska állandóan a legnehezebb idõpontokra teszi a fordulókat
Szerintem egyik fordulóról se lehet elõre látni, hogy milyen is lesz. Jóska állandóan a legnehezebb idõpontokra teszi a fordulókat
Köszi. Neked elhiszem és tényleg, most visszanéztem Péren a 21:40-es adatot, az is 20 fok, mint ami most az OMSZ Gyõr. Hihetetlen gyorsan hûlt azóta!
Mindkét adat péri, csak az egyik 21:40-es, a másik 10 percenként frissül.
Azóta csökkent a T: Link A grafikonon látszik, mekkorát.
Azóta csökkent a T: Link A grafikonon látszik, mekkorát.
Valahogy olyan érzésem van, hogy idén nem fogom a tavaly nyárihoz hasonló telitalálatos egykettessel megnyerni a fordulót... Most rajtatok a sor.
Úgy érzem, ez sem lesz egy egyszerû kör.
Pér tartogat meglepetéseket.
Én is leadtam egy biztonsági 1,2-est.
Remélem, hogy ebben a fordulóban gyõri vagy Gyõr környéki gyõzelem születik majd! Már ideje lenne!
Pér tartogat meglepetéseket.
Én is leadtam egy biztonsági 1,2-est.
Remélem, hogy ebben a fordulóban gyõri vagy Gyõr környéki gyõzelem születik majd! Már ideje lenne!
Na leadtam én is egy biztonsági egykettest, így elsõre elég sokunknak átlagjavító forduló jöhet, ránk is fér a múltkori tragédia után
Holnap azért még az egykettes határidõ lejárta elõtt lehet csiszolok rajta.