Bioszféra
Szeptembertől a Zsombolyai úton a TIT-ben minden hétfő délután terített gomba-asztal, 30-180 fajjal hetenként. Kézbe vehetők, megszagolhatók, hozzá érdekes előadás, hétvégente havi 1-3 vezetett gombatúra. A legifjabb szakértőnk úgy tudom 8 éves, Milán kolléga, rokonokkal jön rendszeresen, neki már jó középfokú tudása van... Hozhatnátok a srácokat, levizsgázhatnának. Jobb, mint a suliban tanulni a bioszt.
Ugyanez a Vértesebn. Lépten-nyomon gombákba botluttunk. Ami igazán teljében volt, az a világító tölcsér (?) De volta ehetők is (amik maradtak a helyükön, mert nem volt képem Mártihoz soron kívül bevinni
)

Most nézem, az “sima” piros galambgomba lehetett, annak is lehet piros a tönkje, meg ízletes vargányákat láttam rengeteget, nem nyárit.
Azért az sem gyenge, hogy az erdei vasút kavicságya közül is nőtt pl. a galambgomba.
Mindenesetre augusztusban ennyi galambgomba sem jellemző, sőt.
Azért az sem gyenge, hogy az erdei vasút kavicságya közül is nőtt pl. a galambgomba.
Mindenesetre augusztusban ennyi galambgomba sem jellemző, sőt.
Megint voltunk a Börzsönyben, de most már ott is aludtunk (sátraztunk), és meg kell hagyni ennyi gombát életemben nem láttam 3 nap alatt. Nem túlzás, amerre tekintettem, biztos, hogy valamilyen gomba volt ott. Nagy részt varashátú galambgomba volt, meg természetesen nem meglepő módon a büdös, meg szerintem a dióízű és rengeteg ehető piros (volt amelyiknek rózsaszínű volt a tönkje), és rengeteg nyári vargánya, molyhos és arany. Nagyírtáspusztától délre 2-3 km- re, meg Kisírtástól északkeletre beljebb a 18-20 cm kalapátmérővel. Gyönyörű gyilkos galócák, mérges pókhálós is egy helyen, retekszagú fakógomba is volt. Ja meg persze a piruló galócák is mázsa számra. Rókagomba is volt bőven.
Nagyon finom gomba, de attól ha a termőtestet levágom még nem puszul el, viszont ha az erdőt kivágják felőle, akkor biztos vége, de gongolom a védelem csak azt jelenti, hogy le ne szedd, de az erőt kivághatod. Gyakran többet látni felém is mint pl. vargányát. Nem látom értelmét ennek a védelemnek.

Ez meg arany? Vagy ez is molyhos? Na, akkor nem volt, csak molyhos, meg érdes
Egyik képen sem látható vargánya. Sötét érdestinóruk, meg talán molyhos tinóru van a képeken, amiket vargányának hiszel.
Ennyi gombát rég láttam, és több, mint fele bizony vargánya volt, de nem szedtük le, mert azért csak NP terület is, meg zacsi sem volt, meg igazából így is eléggé fel voltunk cuccolva.
De előbb jöjjenek a tájképek:

Igen, igazad van, és klassz hogy Ti helyt álltok... Köszönet érte. 
Minden megvizsgált gomba egy nyugodtabb nappalt /éjszakát jelent - nekünk.

Minden megvizsgált gomba egy nyugodtabb nappalt /éjszakát jelent - nekünk.
Szerintem itt több okból sem jöhet szóba ez az alakkör. 1) nem vöröses és nem hasas a tönk, 2) a pórusok tágak, nem vörösek. Ez egy Xerocomus, hogy melyik faj, abban van némi kérdés, fotóról a piros a legvalószínűbb. Sokat hoznak ezekből mostanság a gombavizsgálóba is.
Ez a vejem- lányom mórahalmi udvara. Ők rendezték le olyan szellősre a gyümiket.
Nálad meg, a sok megmaradt, éredő gyümi majd sok tápanyagot "fogyaszt" el.
Szóval pótolt arányosan. Meg felső védelem a gombák ellen. Nem kell nagyágyúkat bevetni, csak ami időszerű és hatásos.
Nálad meg, a sok megmaradt, éredő gyümi majd sok tápanyagot "fogyaszt" el.
Szóval pótolt arányosan. Meg felső védelem a gombák ellen. Nem kell nagyágyúkat bevetni, csak ami időszerű és hatásos.
De szépen, eloszlatva hagytad meg a barackokat. Én nem voltam ennyire kegyes a fánkhoz
, de azért levéltrágyáztam, komposztoltam, locsoltam júliusban főleg, meg alátámasztottam egy-egy helyen. Most szüreteljük. Érdekes, hogy ami előbb érett be, de beérett rendesen, nem volt magvaváló, sőt, elég csúnyán nyílt, viszont amit most szedünk, csodásan magvaváló már.

Köszi!
Ú, pedig valamelyik gombászkönyvemből ismerős a piros tinóru, szerintem a Rimóczy sorozatból.
Életemben nem láttam még, pedig nem keveset voltam már erdőben.
Ú, pedig valamelyik gombászkönyvemből ismerős a piros tinóru, szerintem a Rimóczy sorozatból.
Életemben nem láttam még, pedig nem keveset voltam már erdőben.
Kettévágva milyen hamar kékül? MIGE Honlapon a bíbor tinórut (Imperator rhodopurpureus) nézegessed, ha azt biztonsággal megismered, a többi aki nem keserű, az megehető... minimum 20 perc főzéssel, ha a termőrétegen, alatta, fölötte pirosas színt látsz. Sátántinót továbbra sem eszünk.
Igen, nemezes, mert bár gyengén, de látszanak a halványsárga tág pórusai. Magyarul a piros tinóru névre hallgat, nemzetközileg Xerocomus rubellus-ként azonosítják. "Ehető, de kis termetű, gyorsan romló gombafaj" - írja a szakkönyv.
Hát ez kifogott rajtam:
Megmondanád ez melyik? Először azt hittem király, de nem lehet, hogy valamilyen nemezes?
Bakony, vegyes lombhullató erdő.
Megmondanád ez melyik? Először azt hittem király, de nem lehet, hogy valamilyen nemezes?
Bakony, vegyes lombhullató erdő.

Ezt majdnem kifelejtettem, ez a tönkmanó gombája

NE! Utálom a világító tölcsérgombát, tudod mennyit ébresztettek éccaka miatta? Kígyógombát OK, kevesebben esznek... amúgy szépek.

Igen, bár lehetne jobban is karózni, de sok időnk nincs rá, de ami nagyon szükséges, azt megtesszük, olykor levéltrágyázom is.
Szép egy felhozatal. Baracknak mégegy hét. Jól teszed a felkötözést, a legcsúnyább látvány, amikor a vad csavaró szél ledönti a termő ágat..Volt benne részem 15 éve kb.
A pari karózva lett ugye.?
A pari karózva lett ugye.?

A sárgulást a tönkön kell nézni. Ha a tönk földközeli részét vakargatva hamarosan krómsárga színe lesz, és gyógyszerszagú: nem ehető. Ha beteszitek egy dobozban (!) mikrosütőbe, kijön erősebben a gyógyszer-szaga.
Köszi.
Ahol meg volt rágcsálva ott sem volt sárga. Mindenesetre sokszor jártunk arra, esősebb időben is, más fajta gombák voltak hébe-hóba, de ilyenek még nem. Vagy mivel az út kellős közepén volt, lehet mindig leszedték.

Ha nem sárgul, akkor elvileg nem mérgező. Én akár erdei csiperkének is nézném, de gyanúsan csoportban vannak, valóban.
Hiába, ha Csongrád, akkor őszibarack, na meg a füge is egyre inkább. Barátainknál is Mórahalmon van füge.
Nálunk meg csak megérte az erőlködés a barackkal, bár még nem érett be teljesen.
Nálunk meg csak megérte az erőlködés a barackkal, bár még nem érett be teljesen.
Inkább csoportos csiperke lesz, 2013-ban az Év gombája volt, védett, nem túl gyakori, kímélendő ( leírás szerint.)
Link
(De majd jönnek a gomba guruk
)
Link
(De majd jönnek a gomba guruk

Az utolsó csapadék, kb. 25 mm meghozta gyümölcsét a Börzsönyben.
Valami belekajált itt-ott. Kerti őzlábra tippelünk, ami mérgező.
Valami belekajált itt-ott. Kerti őzlábra tippelünk, ami mérgező.
Vége lett a mórahalmi hawaykodásnak a lányoméknál.
El voltak olaszba, ahol már több éve voltak motorral, most a két unokámmal egyetemben autóval. Megjöttek, hála.
Na azért ki kertészkedtem magam, pár kép az udvarról;
El voltak olaszba, ahol már több éve voltak motorral, most a két unokámmal egyetemben autóval. Megjöttek, hála.
Na azért ki kertészkedtem magam, pár kép az udvarról;
Tegnap találtuk a bokron az első érett fügét. Szép példány volt, sajnos megettem,mielőtt lefényképeztem volna.
.
Tavaly ilyenkor már két hete folyamatosan szedtük.

Tavaly ilyenkor már két hete folyamatosan szedtük.
Aki rókagombát szeretne, annak tudom ajánlani Mátraszentimrétől nyugatra lévő Rothadt bérc észak fele néző bükkösét, ha valaki arra járna. Csak egy foltban láttam vagy 30 dekát, de feltételezem, van ott kilószámra. Nem vittem zacsit, sem kosarat, meg hát családi túra volt. Persze volt elvétve egyéb gomba is, de nem sok, csak a szokásos tejelőből.
Köszi, tényleg valami hasonló volt.
Mindenesetre nagyra nőtt.

Valamilyen Eupholidoptera-nak nézem, de így nehéz megállapítani 
Pont az imént mentem a kaméleonunk számára egy beszerző körútra. Találtam egy nagy hím zöld lomnszöcskét, ami úgy megharapott, mint még soha
Még rendesen felordítottam
Öröm lesz nézni, ahogy a fiú elropogtatja majd

Pont az imént mentem a kaméleonunk számára egy beszerző körútra. Találtam egy nagy hím zöld lomnszöcskét, ami úgy megharapott, mint még soha

Tudja valaki, hogy ennek az állatnak mi a neve? Éjszaka itt ciripelt nekünk, azt hittem tücsök. Reggel tök véletlen megtaláltuk.
Horvátországban vagyunk, Baskán.

Köszi!
50 év balesetmentesen, az szép. Jó egészséget!
Ma is voltunk Csehbányánál a Bakonyban megint. Majd küldök képeket.

50 év balesetmentesen, az szép. Jó egészséget!
Ma is voltunk Csehbányánál a Bakonyban megint. Majd küldök képeket.
Szép nemes gombák, kár hogy nem vagyok erdőjáró, itt Szegeden.
Az öreg gomba tetején lévő vez. eng. boritó lapka elég öreg lehet, nekem is volt. Mostmár a kártyagyüjtőben van a belseje.
Még 2026-ig érvényes, 3 évet kaptam. 1973-ota van A-B.jogsim, balesetmentesen 50 éve. A doki mondta, ha romlik az állapotom, majd szóljak. Lassan már 70-et karcolom, a 70-90 km/órát szeretem, amit a 80 években "szoktam meg. Elég az.
Szép napokat, és gombászást!

Galambgombák, galócák.
Igen, látom a habitusából, hogy nem ideális neki a hely.
Folytonérő, kb május közepétől július közepéig.
Folytonérő, kb május közepétől július közepéig.
Köszi! Sajnos nagyon rossz helyen nőtt.
Van mellette egy kisebb, azt majd megpróbálom áttenni valahova. Mikor kezd termést hozni? Mert még semmi nincs rajta levélen kívül.

Fehér eper. Kiváló pálinkaalapanyag
Fája pedig tradícionális pálinkás hordó alapanyag 
Ha jól van menedzselve, gyönyörű és hatalmas koronát növeszt.

Ha jól van menedzselve, gyönyörű és hatalmas koronát növeszt.
Csütörtökön voltam otthon a Karancs-hegy lábánál. Varesz nagyon kevés van, én is azt hittem, hogy kaszálni kell. Ami volt, azt a csigák, férgek összejárták. Na de a róka...
A madarakról az jut eszembe, amikor 14 évesen bekerültem kollégiumba a vízügyi szakközépbe (és kvi). 8-an voltunk egy szobában. Az első éjszaka kiderült, hogy legalább 2-3 ember úgy horkol, mint egy Zetor. Előtte (és azóta is) nagyon háklis vagyok a zajokra éjszaka, akkor viszont döntenem kellett, hogy zavar-e a horkolás és 5 évig alig alszok, vagy nem zavar. Úgy döntöttem, hogy nem 
Persze madár- és békadal is volt rendesen, lévén a DTCS parton volt a kolesz, de az már csak zenei aláfestés volt az éjszakai traktorversenyek mellé.
Amit én a legjobban UTÁLOK, az az amikor valaki zenét hallgat (akár 2-300 méterre, de Bp-en ez lehetett a Park is pl., ami 2 km-re volt a Duna másik oldalán) és csak a basszus jön át, de az az agyam közepében szól. Nyilván határérték alatt, de nagyon zavaró.