2025. május 06., kedd

Kérdések és válaszok

Adott napon: 
Keresés:
Infó
Régi adósságunknak eleget téve ezentúl sokkal pontosabb, az esetleges félreértéseket kizáró definíciókat olvashattok a Gyakori kérdések menüpontban az Éghajlati napló feltöltésével kapcsolatban, a 25. pont alatt. Kérünk tehát mindenkit, hogy az Éghajlati naplót a definíciók alapos tanulmányozása után töltse fel és egyben megköszönjük munkátokat :)
#7696
Engedjétek meg, mint e téma elindítója még egyszer megosztom Veletek gondolataimat. Mivel most mifelénk felborultak a hõmérsékleti értékek, sejtettem, hogy valamit nem jól csináltam eddig, ezért rákérdeztem. Nem lett volna belõle ekkora ügy, ha akkor elsõre beismerik, hogy téves kitöltési szabály olvasható az oldalon, és mi a követendõ módszer. Ezt a fórumot kevesebben olvassák, bizonyíték, hogy nagyon sokan még mindig rossz adatokkal vannak jelen az adatbázisban. Már tegnap erre az üzenõfalon fel kellet volna hívni a figyelmet, mert az mindenki olvassa. Valamikor,nagyon helyesen, egy közelgõ viharos idõjárás esetén a helyes széladatokra megjelent egy tájélkoztató az úzenõfalon ideiglenes jelleggel. Na ezt kellet volna csinálni most is. Én nem vitát nyitottam, csak kérdeztem, és a kérdésben az is bent volt elõre, lehet hogy rosszul tudom, és ez beigazolódott, csak ezt akartam tisztázni. Erre jöttek a kioktatások, meg én már ezt fejbõl is tudom hasonló válaszok.
Nyuli volt az, aki válaszában a lényeget leírta, kár, hogy nem Õ válaszolt elõször.
#7695
Azért ne kapjunk össze emberek !
Bakonyvár:
A napi meteorológiai gyakorlatban a synop állomásokon a napi Tmin/Tmax megállapítása a 06/18/06 UTC szerint történik.
Ellenben a klímaállomásokon és (ami fontosabb) az archívumokban a 19-19HLT közötti 24 órás terminus elfogadott, pont az idõsorok homogenitása érdekében.
Link

Egyszóval a játék még napi gyakorlat szerint történik, az éghajlati napló viszont értelemszerûen a 24 órás teriminus alapján.
Azaz ezekkel csak pont meteorológiai gyakorlathoz igazodtunk.

Egyedül a GYIK esetében van igazad, azt sajnáljuk nagyon, hamarosan frissítõdik.


EGYÉBKÉNT ZOZZ NAGYON JÓL MEGFOGALMAZTA A LÉNYEGET, REGGEL 7h CSAPADÉKMÉRÉS, ESTE 7h Tmin/Tmax MÉRÉSE.
#7694
Szerintem nem ideiglenesen kéne a szabálymódosítást feltenni,hanem végleg.Ha 12-bõl 11 nem olvasta,akkor olyan soká nem lehetett az üzenõfalon.A GYIK-ról nem is beszélve...
Másrészt arra miért nem válaszolsz,hogy miért váltakoznak a különféle értelmezések még most is egy honlapon belül(versenyszabály,égh.naplószabály)?Milliószor szóvá tettem,de sértõdésen kívül érdemi magyarázat sosem lett.Másrészt nem én tettem a WO-t versenymérvadónak,sosem azt követjük (synop,ha az sem jó akkor Kp).Ha valaki valamiben téved és felhívják a hibára a figyelmet javítson és ne sértõdjön meg...
Én szívesen kijavítom a hibás Tmax-omat,de nem tudom hány lett eddig elszúrva részemrõl.Senki nem hívta fel rá a figyelmemet,erre is kéne pillantást vetnie néha valakinek...
#7693
Hali,
már több alkalommal volt vita a helyes rögzítésrõl mert ez valóban sok galibát okoz(hat). Talán a nem teljesen könnyen értelmezhetõ leírás okozza a vita többszöri kiújulását. Ezért leírom az általam alkalmazott gyakorlatot, talán segít tisztázni a dolgokat. Tehát: reggel 7 órakor megnézem a csapadékmérõt, kiürítem és a leolvasott értéket beírom az elõzõ naphoz (Tehát 20-án 19-hez). Este 7 órakor megnézem a hõmérõt, nullázom és a leolvasott min-max értékeket beírom az aznaphoz (20-án 20-hoz). Ennyi...
#7692
15 fok körül lesz nevet
Az a gond (iiletve tény), hogy ezeket a szabályokat egy nemzetközi szervezet, a WMO alkotta és ezt használják világszerte.
Mondok én is egy páldát: január 19-én volt nálam az az emlékezetes 19,2 fok éjjel egykor, hajnalig aztán lecsökkent úgy 10 fok környékére, majd napközben 12 fokig emelkedett. A reggel/esti min/max leolvasás alkalmazása esetén a minimum 10 fok lett volna, a mximum pedig 12 fok. Igenám, de az adott napon volt 19,2 fok is. Azaz ez az adat elveszett volna.
Azon lehet(ne) vitatkozni (bár csak elméleti síkon), hogy nem lenne-e jobb 0-24 órás adatokat adni és az ezen belüli min/max adatokat bevinni, ugyanígy a csapadékra is - így az adatok valóban egy adott naptári napra vonatkoznának. Nehéz ügy... Ami viszont biztos, hogy a jelen módszer szerint az adataink nemzetközi és hivatalos adatokkal bármikor összevethetõk lesznek.
#7691
Közben megnéztem a tegnapi rögzítéseket, 12 nyugati észlelõ küzül én alkalmaztam egyedül a 24 órás T megfigyelést, gondolom, most jól röhögnek rajtam.
Nyuli még nem rögzítette 19-ére a Tmax-ot, kiváncsi leszek az értékre!
#7690
Szabályzatoktól most eltekintve, feltételezem, hogy a mostan rögzített adatok archiválva lesznek. Pár év múlva, valamilyen okból érdekel a 2007 márc. 19., vagy valaki számára az adatot rendelkezésére bocsájtom, és abból az olvasható ki, hogy ezen napon nálam kellemes Tmax:14 C° mellet esett a hó és a havas tájban gyönyörködhettünk. Mai napíg kiállok mellete, hogy ez így nem megfelelõ, de alkalmazom az ember(ek) által megalkotott szabályokat, reménykedve abban, hogy lesznek majd másképp gondolkodók is!
#7689
Érdekes Tmin-Tmax értékek tegnapról:
Tmin --- Tmax
3.6ÿC --- 3.1ÿC
4.3ÿC --- 4.2ÿC
8ÿC --- 7.6ÿC
9.5ÿC --- 6.3ÿC
10.9ÿC --- 10.3ÿC
11ÿC --- 5ÿC
11ÿC --- 6ÿC
Ezek egymáshoz tartozó értékek...
#7688
Látom, hozod a régi formádat, kultúrált, de gyomorforgató, stílusodat.
Mi az hogy változtatgatunk? Egyszer meg lett változtatva, és kész.
Nem "más" honlapokra mutogatok, csupán a hivatalos, és jó ideje a Metnet által is követett adatleírást linkeltem be.
Ha esetleg annak idején az Üzenõfalat is olvastad volna, hónapokig ott volt, hogyan kellene kitölteni a napi adatokat.
Azt meg végképp nem értem mi bajod azzal, hogy a versenyben 0-24h-ig számít a csapadékos nap. Fogalmam sincs, miért kellene
egy játéknak a klimatológiai mérésekhez igazodnia, miért nem lehetne saját szabályai. Az meg hogy a WO nem szabályosan kerekíti a hõmérsékleletet, annak az oldalnak a szégyene.
#7687
Rengeteg szabályleírás,kislexikon,gyik van a világon forgalomban.Ha a metnet éghajlati naplónknak van egy szabályzata (meg az elõrejelzési versenynek is),akkor ha tetszik,ha nem azt kellene követni,hogy ne legyenek olyan következetlenségek mint ma.Nekem mindegy,hogy melyiket követem,de ha változtatgatunk,az legyen egyértelmû helyen és ne más honlapokra mutogasson mindenki,mert neki az tetszik.
Pl.az elõrejelzési verseny szabályzata egy klimatológiai szabályra hivatkozik(kerekítés a hõmérsékletnél),amelyet az általa mérvadónak tekintett WO adatbázis meg nem ismer.A Tmin és Tmax tekintetében ugyanez a szabályzat felrúgja a klimatológiai gyakorlatot és a reggeli Tmin mérést követi,a csapadéknál meg éjféli mérést.Most meg nem tudom,hogy mióta kellett volna áttérnünk az eddíg felrúgott klimatológiai szabályra az égh. napló kapcsán.
Már semmi következetességet nem látok...
#7686
Más a synop táviratokban megadott minimum és maximumhõmérséklet és más egy éghajlati naplóban nyilvántartott minimum és maximumhõmérséklet.
A lentebb idézett leírás (#767laza az éghajlati adatok nyilvántartásának egyezményes, a WMO és az OMSZ által is alkalmazott és elfogadott adatnyilvántartás.

Ennek alapján az én mai adataim is elsõre kissé kaotikusnak tûnhetnek:

Tmin 5,0°C (11:37)
Tmax 12,8°C (tegnap este 19:00)

18UTC-6UTC Tmin 8,6°C (6UTC)
6UTC-18UTC Tmax 8,6°C (6UTC)

Viszont a fenti a szabályos éghajlati adat.
Itt lehet olvasni a napi adatok nyilvántartásnak szabályait: Link
#7685
Ez megnyugtat. Viszont tény, igencsak gyakran kell törölgetni annak az olvasószemüvegét, aki egyértelmûen ki akar igazodni a változó adatrögzítési rendszerekben. nevet
#7684
Aa. Taki írt baromságot, az kimaradt belõle, ha így lenne.... Bocs.
#7683
Ezt én sem értem. Ha ez így van, ahogy Taki írja, akkor rosszul tudtam egészen idáig.. :I
#7682
Idézem a kérdésemre adott korábbi választ:"az aktuális napra vonatkozó Tmin az elõzõ nap 19 órájától (HLT ) az aktuális nap 19 órájáig (HLT ) tartó 24 órás idõszak legalacsonyabb hõmérséklete;"
Akkor nálad a mai napra miért 8,3 a Tmin, hiszen írtad, hogy 3 C° alatt vagy?
Nálam a fenti idõintervallumban a Tmax 14 C° volt, a Tmin meg 2,7 C°
#7681
b.dodó!
Sajnos ez a szabály, tetszik, nem tetszik, ez van. Vegyük az én példámat: A mai nap egyezni fog a Tmin és a Tmax, reggel 7-kor 8,3°C-ot mértem, 11 óra óta pedig 3°C alatt vagyok. Ráadásul a tegnapi naphoz be kell írjak 2mm csapit, ennyi esett reggel hétig. Pedig milyen idõ is volt tegnap? Napos, tavaszi idõ. A hozzá nem értõket bizony becsaphatja, vagy rosszabb esetben nem tartanak bennünket egészen normálisnak.
#7680
A helyzet az, hogy a BB által beírt eljárás a helyes, a GYIK-ben szereplõ pedig még a régi módszer szerinti; ezt egyszerüen elfelejtettük kijavítani, ezért elnézést. Viszont kérünk mindenkit, hogy az új rendszer szerint vigye be az adatokat. Köszi a megértést és bocsi a kellemetlenségért nevet
#7679
Itt lehet hivatkozni az éghajlati adatokat összesítõ szabályokra, Synop jelentések szabályzatára, és van egy jelenleg érvényes szabályzat (GyIK) az Éghajlati napló kitöltésére.
A Metnet üzemeltetõi létrehoztak egy szolgáltatást, és az ahhoz tartozó szabályzatot, ami most is olvasható, és abból idéztem! Egyértelmû a dolog.
#7678
Szó szerint ez volt kiírva:
------------------------------

- az aktuális napra vonatkozó Tmax az elõzõ nap 19 órájától (HLT ) az aktuális nap 19 órájáig (HLT ) tartó 24 órás idõszak legmagasabb hõmérséklete;
- az aktuális napra vonatkozó Tmin az elõzõ nap 19 órájától (HLT ) az aktuális nap 19 órájáig (HLT ) tartó 24 órás idõszak legalacsonyabb hõmérséklete;
- a napi csapadék az aktuális nap reggel 7 óra (HLT ) és a rákövetkezõ nap reggel 7 óra (HLT ) között lehullott csapadék összmennyisége;
- elõfordult jelenségek (zivatar, zápor, esõ, köd, stb.) amennyiben az aktuális nap reggel 7 óra (HLT ) és a rákövetkezõ nap reggel 7 óra (HLT ) között elõfordult;
- téli idõszakban hóvastagság a reggel 7 órás (HLT ) állapot szerint

Mivel ez a módszer a 24 órás abszolút értékeket veszi figyelembe, így ezentúl nem áll fenn a sokak által említett adatvesztés veszélye. A használati útmutató természetesen az Üzenõfalon is módosítva lett.
#7677
"Az aktuális napi Tmin ill. Tmax az elõzõ napi és a mai 19h közötti 24órás idõszak legalacsonyabb ill. legmagasabb hõmérséklete.”
"
Ezt a szabályt az éghajlati adatokat összesítõ információkhoz használják a meteorológiában.

"# minimumhõmérséklet (elõzõ nap este 18 UTC és reggel 6 UTC közötti [nyári idõszámítás esetén +2 óra, téli esetén +1 óra] idõszakban mért legalacsonyabb hõmérséklet),
# maximumhõmérséklet (6 UTC, és 18 UTC között mért legmagasabb hõmérséklet),”
"

Ez pedig a napi Synop jelentések szabályzata. Tul.képpen mindkettõ helyes.

Ajánlom ezt az oldalt böngészésre: Link
itt segítséget kaphatunk a SYNOP táviratok dekódolásához is.
#7676
Megszólítottál, mivel én voltam a kérdezõ. Nem sértõdtem meg.
Két idézet a Metnet idevonatkozó oldalaiból. Hogyan értelmezed?
------------------------------------------------------------------------
„Hogyan lehet feltölteni az Éghajlati naplót?

Az adatbázis feltöltése a "Saját napi adatok" menüpontban történik, amely a belépés után jelenik meg a saját menüpontok között. A feltöltés elõtt a helyszínt kell kiválasztani a felsõ legördülõ listából.

A feltöltés havi egységekben, napi bontásban történik, minden nap. Ha egy nap nincs idõ bevinni az adatokat, az nem befolyásolja a rendszert, így lehetõség van utólag is rögzíteni minden adatot. Az alábbi adatok rögzítésére van lehetõség:

# minimumhõmérséklet (elõzõ nap este 18 UTC és reggel 6 UTC közötti [nyári idõszámítás esetén +2 óra, téli esetén +1 óra] idõszakban mért legalacsonyabb hõmérséklet),
# maximumhõmérséklet (6 UTC, és 18 UTC között mért legmagasabb hõmérséklet),”

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
#7664. - Snowhunter(Mályi)
„Elõzmény: b.dodó (#7662.) válasz
2007-03-19 10:30:49
Az aktuális napi Tmin ill. Tmax az elõzõ napi és a mai 19h közötti 24órás idõszak legalacsonyabb ill. legmagasabb hõmérséklete.”
#7675
Sziasztok! Meddig húzódhat a havazás határa? Erre is lehet pár centi, ha 20 nem is? Köszi
#7674
Nem akarok senkit megsérteni, de a napi adatok kitöltésérõl szóló tájékoztató olyan sokáig kint volt az üzenõfalon, hogy már kívülrõl tudom.
#7673
#7664
#7672
A Tmaxot mettõl meddig mérjük?:o
#7671
Nyugati észlelõtársaim már leadták a min. hõmérsekleteket, holott ez még valószínû változik, holott a tegnapi 19-tõl mért max. hõmérsékletek biztos, hogy nem fognak emelkedni itt Ny-on.
Elnézést kérek mindenkitõl, hogy ebbe a témába "belekérdeztem", de gondolom nem volt hiába.
#7670
Ez a meteorológiai gyakorlat, ezt kell követnünk.
Egyébként szívesen.
#7669
Valaki, mondjuk laikusként ránéz 19-én a 18-ik napra érvényes csapadéktérképre, mit lát, 10-15 mm-t. Még jó, hogy mindenki számára nem elérthetõ a térkép.
Ez az én véleményem! Ettõl függetlenül az adatokat úgy adom meg, ahogy kéritek.
#7668
Így van.
#7667
Azaz a napi hõmérsékleti szélsõértékeknél a 19h, a napi csapadék tekintetében a 7h jelenti a határt.

Igaz, még sokaknak egy nem egyértelmû, igaz ezt nemsokára orvosolni próbáljuk, egy teszt sikeres kitöltése lesz a feltétel.
#7666
Az én esetemben ma 19-kor leadom minimumnak mondjuk a 3,3-at, mert ez még csökkenhet is 19-ig, és maximumnak meg a tegnap 19-tõl mért legmagasabb hõmérsékletet, mondjuk a 14 fokot, mai adatként?
#7665
Az aktuális napi csapadék pedig az aktuális napi és a holnapi közötti 7h közötti 24órás idõszak csapadéka.
Azaz jelen esetben a 18-i csapadék 19-én 7h-kor zárul le.
#7664
Az aktuális napi Tmin ill. Tmax az elõzõ napi és a mai 19h közötti 24órás idõszak legalacsonyabb ill. legmagasabb hõmérséklete.
#7663
Továbbá nem értem a 18-i csapadéktérkép adatait sem! Ezt is rosszúl gondolom?
#7662
A mai napi adatoknál számomra furcsa a reggel 6-ig mért legalacsonyabb hõmérsékletek megadása a szomszédos észlelési területeken. A hivatalos adatok szerint is 6 elõtt 7-8 fokot mértek.
Az adatok megadásánál nem a 6-ig mért legalacsonyabb hõmérsékleteket kell megadni? Mert ha igen, akkor hogy lehetségesek a 3-4 fokos értékek? Vagy én tévedek?
#7661
Itt a megoldás: Link
#7660
Jaaa nevet, az kemény tényleg nevet
#7659
Hát az nekem is fájt! Túl sok volt a billentyûzet, de lusta voltam ma már nyomkodni a backspace-t. Bocs! kacsint
#7658
A 850-es és az 500-as térképeken többfélét lehet leolvasni, fõleg azt, amit megjelenítenek.

Átalában a 850-es térképeken a 850hPa-os szint magasságát adják meg dekaméterekben 1000m=100dkm valamit ennek a rétegnek a hõmérsékletét °C-ban.

500-as térképen ugyanúgy a magasságot adják meg, esetleg a hõmérsékletet is.
#7657
Látom a bölcsek köve sem ... Na de ne személyeskedjünk! Komám, inkább válaszodat várom!
#7656
Leginkább ez: "Mo.-szág".
#7655
MI fáj?
#7654
Jaj! Ez már szinte fáj.
#7653
Sziasztok!

Kérdéseim a következõk lennének:
1. mit lehet látni a 850hpa és az 500hpa térképeken. Annyit megfejtettem, hogy 850-en - nak kell lenni a havazáshoz.
2. Ha Mo.-szág átlaghõmérsékletét nézzük, akkor a városi +3fokkal számolják, vagy a városon kívülivel. Mennyire megbízható így az eltérés az elõzõ évhez vagy 100 évhez képest?
3. Ez azt is jelentheti, hogy 20 év múlva mondjuk a 100 éves átlag hõmérséklet 1 fokkal magasabb lesz?

Köszi a válaszokat!
#7652
Már gondolkoztam rajta, hogy kiviszek egy WS-t oda, lakik ott egy rokonom. Idõ hiányában eddig nem tudtam összehozni.
#7651
Azonkívül, hogy valaki kimegy, és megnézi mivel, mit, és hogyan mér nem sok dolgot tehetünk.
#7650
Hát ezen már én is csodálkoztam jó párszor, hogy az aznapra vonatkozó csap.adatok, hogy mutatkozhatnak már meg jóval zárás elõtt. Vannak jövõbelátók köztünk !? nevet
#7649
Jó lenne!
Összeszámoltam a pillanatnyi állapotú /2007,03,16-ára vonatkozó/ "napi adatok" táblázatban bejegyzett adatokat.A következõt állapitottam meg most a beirás idõpontjában.A "saját napi adatok" bejegyzései alapján a fentebb emlitett táblázatban/melyrõl köztudott,hogy a program autómatikusan szerkeszti/ 71 db bejegyzésbõl 30 bejegyzésben, már lehullott csapadékmennyiség adat is szerepel.Jó lenne szerintem, ha azok akik nem ismerik a mérések és adtjelentések szabályait,felfrissitenék ismereteiket,vagy pontositanák azokat.Mert ugyanis a 16-án lehullott csapadékmennyiség adatát,a jelenleg érvényes szabályok betartása mellett, csak 17-én reggel 07,00 h után tudja rögziteni.Ez a fajta állapot már elég régóta fennáll.Talán a moderátorok figyelmét is elkerülte.Azt hiszem a pontosság betartásának fogalomkörébe ez beletartozik.Nagy baj ugyan nem származik belõle,csak legfeljebb a hónap végi zárást követõen lessz pontatlan az elmúlt havi összesitett csapadékmennyiség táblázata.Vagy az idelátogató kap hamis információt a pillanatnyi állapotokról.
#7648
Összeállítottam egy kis táblázatot és néhány gradikont a februári minimum és maximumhõmérsékletekkel. Budapest, Dudince (Szlováka), Romhány, Szécsény, Kékestetõ adataival. Sajna nem tudtam minden napra összeszedni az adatokat. A minimukat nézve, Kékestetõ után a leghidegebb hely "természetesen" Romhány. Régebben megállípítottam már, hogy a Metnet napi adataiba öccsi által beírt hõmérsékletek idõnként köszönõviszonyban sincsenek az észlelési naplóban szerepkõ értékeivel.
Link

Valaki segíthetne már rendbe tenni ezt, mert én sokszor próbáltam már, de hiába. Öccsi válaszra sem méltat. Nem akarom ide bemáson ide az összes priv. üzenetet, amit ebben a témában írtam neki és válasz nem érkezett.
#7647
A linket nem olvastam, nekem ennyi volt a tarsolyomba, he-he !

Utolsó észlelés

2025-05-06 22:52:01

Romhány - Dózsa György út.

11.0 °C

00000

RH: 92 | P: 1012.0

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

139227

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 42. sorozata

MetNet | 2025-05-01 14:48

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 42.