Információk az előrejelzési versenyhez
Versenyinformációk
A VERSENYSZABÁLYZATÚj előrejelzés elküldése az előrejelzési versenybe
A legutóbbi forduló eredménye
A verseny összesített állása
A 3 kieső fordulót nem tartalmazó összesített lista
A synop-kódok értelmezéséhez egy kis segítség
Szélirány-meghatározáshoz segítség
Stelvio segítségével megjelenített összesített ranglista
Stelvio segítségével megjelenített örökranglista
Stelvio segítségével megjelenített dicsőséglista
A meteorológiai állomások elhelyezkedése
A meteorológiai állomások beosztása
Valamikor, nagyon régen (több, mint 10 éve), amikor még Kali volt a pontozóbíró, ilyen esetben mindenki megkapta a 3 pontot.
Az alábbi 63652. hsz.-ben általam beírt erősen felhős nem "bemondott", hanem a ZAMG-on még akkor is fentlévő erősen felhős ikon közlése (a mobilomon még később is rajta volt, mert az nem lett frissítve, többször is megnéztem). Más kérdés, hogy később azt heiter (derült) váltotta, az nyilván egy nem 23 órás állapot volt már.
Ez hihetetlen.... 
Nagyon sajnálom, szerettem volna kicsit különlegesebb időpontot megjelölni a kiíráskor, hogy ne legyen mindig a Takt szinte megegyező a Tmin-nel vagy Tmax-szal, kelljen kicsit variálni, stb.... erre pont az időpontra beszarik a rendszer. Tényleg abszurd
Várom a véleményeket, én egyelőre a forduló törlése mellett vagyok: mivel az előző versenykörben is rengeteg múlt 1-2 ponton, helyezéseket döntött el, így egy "bemondott" felhőzetre én nem szívesen adnék pontokat. Látom a műholdképen, hogy valószínű a 6 vagy 7, de mivel vékonyodott, lehetett azt 5-nek is látni, így tényleg nehéz a fotelből letenni a voksot bármelyik mellé. Két különböző oktára pedig szintén nem adnék max. pontot.

Ez igaz, de még mindig kézenfekvőbb megoldásnak tűnik, mint hogy töröljük a fordulót (mert egyébként azt kellene tenni különben, hiszen nincs, és nagyon úgy néz ki, hogy nem is lesz pontos adat). Esetleg ha megoldható, azt is lehetne csinálni, hogy a 6 és 7 oktások is kapjanak max. pontot.
Ahogy olvasom ott, akkor az elmúlt 3 órában csapadéknyom volt. 69907. Írja a 21-es UTC-s távirat.
A 00-ás borutat jelez. Ugyanazt, mint a 19 és 22 UTC-s adatra. 21-esre sehol nem találok egzakt jelzést.
Overcast => felhős, borult. Felhős, vagy borult?
Remélem lesz egy pontosabb információs oldalunk.

Ennél azért egzaktabb, komolyabb a játékunk, mintsem hogy műholdképek alapján tippeljük az oktákat... A téli versenykörben Egernél segített a következő óra 02-es jelenideje, mikor a versenyidőpontban nem volt észlelés, az ott egyértelmű volt de ezekben a táviratokban szignifikáns jelenidő hiányában (néhány kivételtől eltekintve) nincs is a 7-es csoport megjelenítve. (ráadásul most 22 UTC-kor sem volt észlelés).
Mai synopok 05UTC-től, összfelhőzet észlelések kiemelve:
AAXX 11211 11035 25/// /1502 10253 20181 39824 40058 58006 333 69907==
AAXX 11201 11035 42/82 61501 10259 20176 39830 40064 55002 81032 333 81360 85078==
AAXX 11191 11035 42/82 71404 10269 20168 39829 40062 57007 81032 333 81360 86078==
AAXX 11181 11035 42/82 71204 10278 20168 39830 40063 57013 81032 333 10309 20243 55308 81360 86078==
AAXX 11171 11035 42782 51203 10288 20171 39832 40064 57015 81102 333 55310 81856 85078==
AAXX 11161 11035 42783 51502 10295 20164 39836 40068 57015 81102 333 55308 81856 85078==
AAXX 11151 11035 42683 50703 10301 20155 39843 40074 57018 81231 333 55308 81848 85076==
AAXX 11141 11035 42683 73602 10290 20156 39847 40079 57016 83933 333 55306 81845 84069 82938==
AAXX 11131 11035 42682 63504 10301 20142 39851 40083 57014 83901 333 55308 83846 85069 81938==
AAXX 11121 11035 42582 73403 10307 20156 39861 40092 57005 84901 333 55310 81830 84938==
AAXX 11111 11035 42682 73101 10293 20169 39863 40095 57004 84901 333 55310 83848 86069 81942==
AAXX 11101 11035 42682 62902 10287 20160 39865 40098 57006 82901 333 55310 81856 85069 81948==
AAXX 11091 11035 42681 43302 10272 20168 39866 40100 57006 81101 333 55310 81844 84069==
AAXX 11081 11035 42980 30403 10263 20177 39867 40102 58001 80001 333 55310 83079==
AAXX 11071 11035 42980 40000 10253 20167 39871 40107 50009 80002 333 55310 84079==
AAXX 11061 11035 12680 63002 10244 20167 39872 40108 52013 69912 81202 333 10263 20197 55310 81840 86069==
AAXX 11051 11035 42678 22002 10222 20172 39868 40106 52010 81231 333 55310 81840==

A műholdkép alapján szignifikáns különbség nem volt a felhőzetben a 20Z-s észleléshez képest:
Link
Link
Az MKR vastag fátyolfelhőzte még nem ért oda addigra, előtte pedig úgy tűnik, mintha kicsit még vékonyodott is volna a Cirrus-réteg. És ez ilyenkor éjszaka ez is becsapós lehet az észlelésben, a vékonyabb réteg már lehet, hogy kevesebbnek látszódott volna. Ha nem kerül elő valahonnan hivatalos adat, én elfogadnám az előző órás 6 oktát ez alapján (annál kevesebb ténylegesen azért nem volt a műholdkép szerint, viszont 7 oktánál több sem).

Meg ott van alatta a szöveg is, hogy az analizis rendszerükből egészitik ki az adatokat, ahol nincs épp észlelés. Így korábban még erősen felhőset vettek ki az analízisből, most meg már derültet…..
A fura az, hogy visszanézve 21 UTC-kor mindig volt észlelés az előző napokban. Most úgy tűnik, hogy valamiért nem volt, és a hiányzó adatokat pótolgatják ebből-abból…

Most heiter, mert váltott, de a mobilomon ott van még a 23 órás erősen felhős ikon!
Nem kéne erőltetni ezeket az éjszakás fordulókat, a felhővel így is túl sok bajunk van.

Hohe Warte: "heiter", az derült a ZAMG-on. De a synop szerint nem is volt észlelés, csak az automata mért 21UTC-kor 
1 órával korábban 6 oktát észlelt az észlelő valóban.

ZAMG erősen felhős, ami 6 v. 7 okta lehet, előző órában 6 volt. Link
AAXX 11211 11035 25/// /1502 10253 20181 39824 40058 58006 333 69907=
150° 2 m/s
25,3°C
Na de a többi? Hazament egy órával előbb az észlelő? Nem értem…
Felhőzet: / = nem lett észlelve
Látástáv: // = nem lett észlelve

Jönnek a felhők, a hőmérséklet lassan csökken, jelenidő jó eséllyel nem lesz, a többi lutri.
Rendben van, ugyan sokba kerül nekem, ha nem ma, hanem csak éjfél után

Itt követhetö a T alakulása, látszik is, amit írtam:
Link
Izgalmas
Nálam a Frankfurt környéki cellák üllöi teljesen beborították az éget mostanra. Ilyet Bécsbe ha lehet, nem kérnék

Akartam írni, hogy jön egy derültebb rész, akkor megvan még az esélye a 32-nek, de egy cella üllője gyorsan nyíródik Bécs felé, úgyhogy tartós napsütés aligha lesz. De hátha...

ZAMG valószinüleg a tényleges 14:00-s adatot mutatja, s nem a 12 UTC-set, ami hagyományosan a 13:40-es adat..
Innen lehet az eltérés. Synop távirat elég hiányos ma Bécsre az ogimeten, de a 12 UTC-s meg van.
Szóval legalább 30,7°C ma már biztosan volt, ami visszacsökkent 29,9-re. Azóta pedig....
Eszerint 14:30-kor kerekített 31°C megint:

Hm, ez tényleg érdekes... Én a 29.9-nek jobban örülnék, de arra mennyi esély van, hogy a synop-ot elírták?

Igazatok van.
##############################################################################/kislexikon/#############################################################################
201806111200 AAXX 11121 11035 32582 73403 10307 20156 39861 40092 57005 84901
333 55300 81830 84938=

Na! Ugyehogyugye! Még 8 tizedet, légyszi
A 32 fokkal lehetne kaszálni, hárman adtunk összesen ilyen magas Tmax-ot. Egyelőre Nyuli is jól végzi a dolgát 
Viszont 7 oktányi felhőzet borította az eget, nem tudom, meddig tud még emelkedni. Mindenesetre a 31-gyel sem lennék teljesen elégedetlen, úgyhogy alakul ez. Viszont nagyon sok múlik még a szélirányon és az okták számán, nem beszélve a csapadékmennyiségről, úgyhogy itt még tényleg bármi lehet...

A Tmin és a szorzó elvesztése miatt ezt már ott eszi a fene.
Amúgy chill out üzemmódba kapcsoltam.
Amúgy chill out üzemmódba kapcsoltam.

09UTC 27,2°C
Lelassult az emelkedés, tegnap ilyenkor 27,1°C volt.

No, ezt már el is engedtem. Lejövök inkább a pályáról és beállok a boxba.

Nyuli Bécs belvárosából 22,9 min. jegyzett, a tegnapi max. nála 30,1 lett. Igaz a városi hősziget betett, remélem nem megy fel 32-33 ra.
Egy aktiális 7 óra felé:
Link
Egy aktiális 7 óra felé:
Link
Ha már "alá", akkor maradjon 31,5°C alatt délután 
A szél átmeneti délkeletire visszafordulását úgy tűnik benéztem. Még azért bízom egy tisztes távolságra lévő zivatar legyengülő kifutószelében

Igen, a csapadékmennyiségen gondolkoztam nagyon, végül a bizonytalanság miatt hagytam a szorzót. A hőmérséklet, nagyon remélem, hogy lement 19,5 fok alá

Közben megszűnt a dilemma 
Az órás értékek közül a 02UTC-s 19,9°C volt legalacsonyabb. Remélem nem járt 19,5°C alatt.

Az nem tartozik a jelenidőbe . (szab. 42 kódtól felfelé). Nehéz, és szerencse kell féle forduló, +- 1 órán sok múlik. Talán elevickélek a z utolsó helyről.

Csak akkor jelenik meg, ha az elmúlt 6 óraban (00 ill. 12 UTC-kor) vagy az elmúlt 12 órában (06 és 18 UTC-kor) legalább mérhetö mennyiség, azaz legalább 0,1 mm volt.
A legújabb adatsoron már látszik a csapi, de lehet hogy akkor jelenik meg az oszlop, ha aznap esett valami.
Link
Link