Kérdések és válaszok
Infó
Régi adósságunknak eleget téve ezentúl sokkal pontosabb, az esetleges félreértéseket kizáró definíciókat olvashattok a Gyakori kérdések menüpontban az Éghajlati napló feltöltésével kapcsolatban, a 25. pont alatt. Kérünk tehát mindenkit, hogy az Éghajlati naplót a definíciók alapos tanulmányozása után töltse fel és egyben megköszönjük munkátokat :)
Nem tudom miféle viszályra gondolsz, én itt annyit látok, hogy te viszonylag monológszerûen fejted ki az álláspontod úgy, hogy meg sem kísérled megérteni azon érveket, amellyel kapcsolatban elõadod ezeket a filippikákat. Most is félrevitted a dolgot, egyáltalán nem arról volt szó, hogy a moderátor abban dönt, hogy valami érdekes-e vagy sem, ezt értelemszerûen nem mérlegelheti. A döntési jogköre sokkal inkább arra terjed ki, hogy a szabályzatban foglalt és az egész Metnet közösség által kollektíven elfogadott szabályoknak történõ megfelelést biztosítsa. Persze, hogy a szabályok vannak értünk, ez leginkább persze akkor valósulhat meg, ha alkalmazzuk is õket. Ellenkezõ esetben teljes konfúzió alakulna ki az oldalon, ami egyikünknek sem lehet érdeke. Ekkora közösség, ennyi ember, ennyi attitûd, ennyire heterogén társaság esetében nem lehet csupán az öntisztulásra bízni mindent, még akkor sem, ha egy amatõr portálról van szó, a Metnet már kinõtte azt a méretet. A lényeg valóban az, hogy minimálisra csökkentsük a szubjektív megítélésbõl fakadó hibalehetõségeket, hidd el, hogy ennek érdekében meg is teszünk mindent.
Taki, ezek szerint az a moderálás, hogy egy személyben a moderátor megkísérli eldönteni, hogy egy adott gondolati egység érdekes-e vagy sem? Ez lehetetlenség, ergo képtelenség. Illetve iszonyú szubjektív. Tehát ha a moderátort nem érdekli a horvát hegy, kiszórhatja szemrebbenés nélkül? Ez nem jó így.
Úgy látom, hogy ez viszályt szül a régi tagok közt is. Veszélyesebbnek tartom, ha egy protokoll fontosabb lehet a régi és jó tagoknál. Sztem a szabályok vannak értünk és nem mi a szabályokért. Nagy különbség.

Igazat adok neked. Én azt gondolom, hogy moderálni és nem moderálni között az a különbség, hogy a nem moderálást nem lehet elrontani, szemben a moderálással.... :-)
Szal, aki moderálásba vágja a fejszéjét, az iszonyatos körültekintést és alaposságot igényel. Ami a legnagyobb jót feltételezve is hibáktól terhes.
A kérdés szerintem így szól: Érdemes-e moderálni, ha ezzel több gondot, vitát, elégedetlenséget, viszályt és veszekedést generál, mintha nem moderáltátok. Nem tisztem megítélni a moderátorokat. Tegyék meg õk maguk és vonják le a következtetéseket.

Én meg nem is téged javítottalak hanem csak hozzátettem egy kis plussz információt. A GFS-t meg nem is néztem.
Egy kérdés:
"Úristen! Csütörtökön, este 8-kor a GFS szerint Dél-Németországban -7-es Lifted Index és 2500-as CAPE!"
Szánalom, nem értem teljesen. Valaki kifejtené érthetõbben?
"Úristen! Csütörtökön, este 8-kor a GFS szerint Dél-Németországban -7-es Lifted Index és 2500-as CAPE!"
Szánalom, nem értem teljesen. Valaki kifejtené érthetõbben?

De a Tiéd szakszerûbb
, azért is írtam hogy majd a nálam okosabbak kimerítõbb választ adnak.

Ha jól tudom, akkor ugyanolyan körülmények között, mint egy pileus. A felgomolyodó (elõbb cumulus, aztán Cb) felhõzet a felette lévõ légtömegen áttörve azt mintegy kiszorítja; ha elég nagy ezen légtömeg nedvességtartalma, akkor az áramlástól függõen pileus (sapka) vagy velum (jégkristályokból álló fátyol) alakul ki.
Jéé, közben Dabrony is beírta
Jéé, közben Dabrony is beírta

Valahol tényleg meg kell ezt beszélni, se hó, se zivi, menjen abba a fórumba a hõség.

A jelenlegi hõmérséklettel kapcsolatban szeretnék hozzászólni. Hogy és hol tegyem ??? Az elõzõ napok tükrében.
Flooka! Ezen próbálj túllépni egy kicsit. te magad hoztál most döntéseket hozzászólásokról, hogy mi a jó és mi nem. Lehet, hogy a horvát hegy téged baromira érdekelt, de engem már kevésbé, sõt van sok olyan, akit meg egyáltalán nem, de semmiképpen nem a zivilesenbe való volt. Ha te magad nekiállsz így minõsíteni, akoor azt kell mondjam, rosszabb vagy, mint egyí moderátor. Mert szerinted maradhat az, ami szerinted jó. Igen ám, mi meg a szabályok alapján moderálunk és ez nagy különbség. Ezért kértelek, ne nyissunk parttalannak tûnõ vitát, mert nem sok értelme van.

Floo: azert off, mert akit erdekel, az fogja Magyarorszag terkepet (ha otthon nincs neki, a neten is tizezer helyen megtalalja), es fel perc alatt megkeresi, hol van Pereputtyfalva.

Jójó igazad van tudom, ha épp van egy olyan párbeszéd, hogy : "lesz ma zivi?"..."igen lehet DNy-on"...."hü dejólenne egy szupercella"...."lehet is van szélnyirás"...."Pisti nálam is lehet?"...."persze de ott csak 2 centis jegek lehetnek"....."á gomoly van ÉK felé"...."nálam 3 gomoly van"..."Pisti nálad mivan?"....."nálam semmi"....
Na ha van egy hasonló párbeszéd azt vedd ki ugy ahogy van, mert ezeknek semmi értelme és ez szétoffolás tény!
De az hogy leirja valaki hogy Pereputtyfalván tornádó volt és elvitte a fél pereputtyot, és én megkérdem hol van Pereputtyfalva, hát ez mért offolás???
Ha persze 15 hozzászóláson keresztül offolunk arról hogy kinek hány csirkéje van Pereputtyfalván, na az már más....
De a tegnapi eset, a "horvát hegy" az pont témába vágott és oda illõ volt....

Hó-hõ- és Zivatarlesen.
Flooka, nem nyitok errõl parttalannak tûnõ vitát és lusta vagyok visszakeresni azt a hozzászólásod, amelyikben azt kifogásoltad, hogy a zivis fórum olvashatatlan, tele van off-al és a színvonala sehol sincs a korábbiakhoz képest. Tehát eldönthetnéd, mit is szeretnél igazán. Amikor elkezdtük a kicsit szigorúbb moderációt a fent említett fórumban, elsõk között nyilvánítottad ki tetszésedet, majd az elsõk között kellett a nem odavaló írásodat áthelyezni. Megjegyzem, nem csak a tiédet, mielõtt megsértõdnél. Már kezdjük megszokni, hogy nem tudunk olyat tenni, ami mindenkinek egyformán jó. De az, hogy semmi nem jó....

Taki!
Igazából egy olyan fórumot sem találok, ahol az épp adott idöjárási helyzetet meg lehetne beszélni, ha zivilesnbe irok arról hogy hol hány fok van, és azt elemezzük, az oda nem való mert nem zivi meg nem hó, a társalgó az társalgó, ott csak zene pia nõk meg forma1 van, akkor hova irjuk az ilyeneket?
Ahol épp téma, oda!
Az összes fórum témája mind-mind összefonódik, összakapcsolódik, persze lehet moderálni, de hogy Wetsommal és pár emberkével elemeztük hogy hol hány fok volt és hogy alakult a T, hát hogy ez miért nem fér bele valahova???
Visszatekintõ?
Naésakkor, visszatekintettünk a tegnapi nap idöjárására....és irt egy helyet WEtsom émmeg nem tudtam hol van...nabumm...ez ám a katasztrófa...
Szigorodik ugy látom a moderáció, persze kell a rend és a fegyelem, csak túlzásba esni nem kell...nekem is voltak hozzászólásaim amik nem oda valók voltak, de soxor igazságtalanul van törölve egy-egy hozzászólás, persze irhatod erre hogy nézzem meg mi lenne ha nem lenne moderáció, de túlszabályozni ugyanakkora bûn mint szabadjára engedni a társaságot....

Taki, nem értettem én félre
Csak egy pár mondat olyan volt mintha egy rendõr szájából hallottam volna. Az a szokásos közegduma, tudod te
Egyébként én ritán foglalkozok a moderációval. Alapjában véve elégedett vagyok vele.

Dehogynincs: a következõ 10 legrosszabbat pedig a Lánchídról belökik a Dunába. 
Kár ettõl már most rettegni, majd úgyis kiderül a dolog mûködés közben...

Kár ettõl már most rettegni, majd úgyis kiderül a dolog mûködés közben...
Igen, aki félre akarja érteni, félre is fogja. Arról beszéltem és kértem rá, ne legyen annyira büszke arra, hogy õt moderálni kellett. Szó nincs semmiféle statáriumról, vagy bármiféle retorzióról.

Oly elõkelõ helyen vagyok 2 hétig alig írtam pár mondatot ez picit vicces akkor nem is írok semmit...
Másoknak óránként van kivéve h.sz. aztán vígan elvannak.
Másoknak óránként van kivéve h.sz. aztán vígan elvannak.
Mintha csak én kérdeztem volna
Akkor az új MetNettel együtt be kell vezetni a statáriális netbíróságot is. Csak hogy igazán büszke lehessen mindenki...

Akkor az új MetNettel együtt be kell vezetni a statáriális netbíróságot is. Csak hogy igazán büszke lehessen mindenki...
És aki a legrosszabb lesz, az a legközelebbi találkozón kap egy körmöst favonalzóval?
Rossz a statisztikád és mielõtt oly nagyon büszke lennél magadra, a moderáltak között dúúúrván elõkelõ helyen vagy. Igaz, nem súlyos hibákért, de hetente többször adsz munkát bármelyikõnknek. Így javasolnám, hogy kicsit szerényebben.....
BB közelít az igazsághoz, ha majd olyan leszel, mint õ, na akkor büszke lehetsz magadra.
BB közelít az igazsághoz, ha majd olyan leszel, mint õ, na akkor büszke lehetsz magadra.
Erõsítsenek meg a moderátorok, de emlékezetem szerint nekem több mint 3 év alatt nem sokkal többet kellett kettõnél törölni.
Ezt hogy értsem, a fekete pont rendszer :-)
(31 napból 2 nap volt olyan, hogy beírásomat kellett törölni ami nem rossz)
(31 napból 2 nap volt olyan, hogy beírásomat kellett törölni ami nem rossz)
Ezt én se. De azt tudom nálam a szokásos helyzet volt.
Meg látok egy kérdést és válaszolok nem bírom ezt megállni.
Meg látok egy kérdést és válaszolok nem bírom ezt megállni.
Nem baj, hogy töröltöd, de legalább tudja, hogy hol is van az a Sljeme hegy.
Na Goldman biztos ismerõs sokak számára
õ is megindult a leejtõn de kapott egy esélyt és visszakapaszkodott, azóta abszolút normális és nincs gond vele. remélem nem is lesz hisz kellenek az egri emberek

Most éppen a visszatekintõ fórumot offoljátok szét Flooval valami horvát heggyel. De most lusta vagyok áthelyezni, törlök.
Mondjuk nem szándékosan félre olvasásból adódóan volt nekem is afférom a hurrikán fórumban: #1472 h.sz.
Hát a becsapás súlyos bûn ahogy ezt írtam lejebb is...
Hát a becsapás súlyos bûn ahogy ezt írtam lejebb is...